Sörgasztronómiai Hét indul Budapesten
Szeptember 23-29. között első ízben indít Sörgasztronómiai Hetet a Sör mi több. Kilenc neves budapesti étteremben állítottak össze söröket különböző fogásokkal egy étlapra, kifejezetten azoknak, akik érdeklődnek a sörgasztronómia iránt.
Nemzetközi színtéren nem új keletű a megközelítés, miszerint a legtöbb ételnek remek kísérője lehet egy megfelelően választott sör a gasztronómiai kalandozásaink során. A világ vezető éttermei New York-ban, Londonban vagy éppen Koppenhágában önálló sör étel párosításokat ajánlanak, gyakorta képzett sörsommelier-ek segítségével.Most első ízben 2016. szeptember 23. és 29. között bárki megtapasztalhatja, hogy a rengeteg különböző sörfajta közül minden fogás mellé kiválaszthatjuk a legmegfelelőbbet, mert az illatok és ízek sokszínűsége miatt, a megfelelő körültekintéssel választott sör jól harmonizál szinte bármilyen étellel.
A Sör mi több Sörgasztronómiai Hete keretében kilenc budapesti étterem különböző menüje lesz elérhető, amely kifejezetten arra szolgál, hogy új, izgalmas íz-élményeket adjon a vendégeknek. „Ezeken az éttermeken keresztül szeretnénk lehetőséget nyújtani a gasztronómiai párosításokra nyitottaknak, hogy új, különleges ízélményekkel találkozzanak.” – mondta Salamon Zsófia a Sörszövetség titkára.
A sörgasztronómiai menü minden étterem saját profiljához igazodik, melyet a helyi séf állított össze, egy előétel,egy főétel és egy desszert kombinációjával. Így a Sörgasztronómiai Hét keretében 27 féle étel, 19 különböző sörrel társítva kerül az asztalra. „Örömmel tapasztaltuk, hogy az éttermek milyen kreativitással és lelkesedéssel fogtak hozzá a menük összeállításához. Sokat kóstoltak és olyan párosokat alkottak, amelyek biztosan felkeltik majd az egyelőre nem sörös közönség figyelmét is.” – nyilatkozta Vásárhelyi István, sörgasztronómus.
A Sörgasztronómiai Héten résztvevő éttermek:
• 400- 1075 Budapest, Kazinczy u. 52.
• Ankert- 1075 Budapest, Kazinczy u. 52.
• Borssó Bisztró- 1053 Budapest, Királyi Pál u 4.
• Cactus Juice- 1061 Budapest, Jókai tér 5.
• Café Vian – 1051 Budapest, Hercegprímás u. 15.
• Meat Butique – 1012 Budapest, Lánchíd utca 7.
• Up & Down- 1052 Budapest. Molnár utca 6.
• Seasons- 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 7.
• Stex – 1085 Budapest, József krt. 55-57.
Helyszínek, menük, a programról minden információ megtalálható a Facebookon http://www.facebook.com/events/1104346016313430/.
Kapcsolódó cikkeink
Zamárdi saját söre is debütált a Balaton Beer Weekenden
Péntek délutántól vasárnap éjjelig 40-féle sörkülönlegességet kóstolhattak a vendégek a…
Tovább olvasom >Hétvégére elkészül Zamárdi söre!
Péntekre elkészül az első, balatoni településről elnevezett sör, amelyet névadója…
Tovább olvasom >A nagy sportesemények is segítik a sörfogyasztást
Bár a nagy sportesemények átmenetileg pozitív hatást gyakorolnak a sörfogyasztás…
Tovább olvasom >További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Időben kezdik
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar…
Tovább olvasom >Érzelmek és emlékek
A desszertnek érzelmeket, emlékeket kell ébreszteni – ez Tiziano Mita…
Tovább olvasom >