Sokan alapítanak céget Dubajban a KATA után

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 09. 16. 08:36

A kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata esetében történt változások számos érintett vállalkozót sarkallnak arra, hogy átgondolják működésüket, és azt, miként lehetne úgy folytatni a tevékenységüket, hogy a változás az életminőségüket ne, vagy csakis pozitív irányban befolyásolja. Számukra javasol kedvező alternatívát Szabó Kinga szakértő, aki családjával több, mint 10 éve él és dolgozik Dubajban, és segíti a magyar cégeket a kinti cégalapításban, illetve a költözésben.

A kedvező adózási feltételeknek és a minimális adminisztrációnak nem kell véglegesen búcsút inteni

A nem helyhez kötött, illetve nemzetközi színtérre is kilépő, főleg szellemi tevékenységet folytató egykori katások dönthetnek úgy, hogy Dubajban alapítanak céget, ahol a feltételek éppolyan kedvezőek, mint amit katás vállalkozásuk esetében megszoktak, sőt, számos további előnyre is számíthatnak.

„Ez a megoldás kétféleképpen működhet. Egyrészt úgy, hogy a vállalkozó a céget Magyarországról irányítja, dubaji cégén keresztül, másrészt ki is költözhet az Egyesült Arab Emírségekbe. Bárhogy is dönt, a teljes folyamatban számíthat a segítségünkre”

– avatott be Szabó Kinga.

Gyerekjáték Dubajban céget alapítani és működtetni

Dubajban a lakosság 90%-a külföldi, akik dolgozni érkeztek az Emirátusokba. A munkaviszonyt szigorúan veszik, cégtulajdonosként befektetői, munkavállalóként munkavállalói, családtagként pedig hozzátartozói vízummal lehet itt tartózkodni. Ezek mindegyike határozott időre szól, de bármennyiszer megújítható. Azonban a vízum nem kötelez folyamatos ott-tartózkodásra, csupán azt követeli meg, hogy tulajdonosa félévenként egy alkalommal belépjen az országba

„Az igen kedvező gazdasági helyzet miatt szerte a világból költöznek ide a cégek, hogy itt folytassák tovább a működésüket. Sokak számára az adómentesség a leghangosabb hívószó, én mégis azt tartom a legelőnyösebbnek, hogy itt a cégvezető valóban a cégével, annak építésével, fejlesztésével foglalkozhat, nem kell időrabló adminisztratív tevékenységeket is elvégeznie. Magyar vállalkozók is döntöttek itteni cégalapítás mellett, és azt a visszajelzést kaptam tőlük, hogy röviddel a költözést követően meredeken emelkedni kezdtek a bevételeik”

– tudtuk meg Szabó Kingától.

A költözés nem kell, hogy álom maradjon

Miután az elhatározás megszületett, a megvalósítás már nem vesz igénybe sok időt. Dubajban a cégalapítás – bankszámla nyitással együtt – szakemberek közreműködésével, minden ügyintézéssel együtt, maximum 6-8 hétig tart, azt követően akár azonnal lehetőség van a kiköltözésre.

„Azt látom, hogy a megváltozott földrajzi és gazdasági környezet az embereknek egy olyan életminőségi javulást ad, amit korábban el sem tudtak képzelni. Jelentős döntés, hiszen gyökeres változást hoz a jól megszokott mindennapokba, de ez egy olyan lehetőség, amit a saját bőrömön tapasztalva állítom, nem szabad kihagyni”

– zárta gondolatait a szakértő.

BeaconUE

Kapcsolódó cikkeink