Sok település vesz részt mezőgazdasági mintaprogramban
Országszerte több mint 1200 település vesz részt foglalkoztatást segítő mezőgazdasági mintaprogramban. A járási startmunka keretében szervezett mezőgazdasági mintaprogramokban jelenleg országszerte 1285 település vesz részt. A Belügyminisztérium által kiadott statisztikából kiderül, Borsod-Abaúj Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya és Somogy megyében élnek a lehetőséggel a legnagyobb arányban.
A 2011 óta működő mintaprogramok célja a hátrányos helyzetű kistérségek, valamint a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottabb, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel bíró települések támogatása és felzárkóztatása. A Belügyminisztérium közlése szerint szerepel, a mezőgazdasági programok segítségével egyebek közt önkormányzati intézmények ellátását biztosítják; így például a helyi lehetőségeket és adottságokat kihasználva termelnek zöldségeket, gyümölcsöket, takarmánynövényeket, illetve tartanak kisállatokat. A helyben megtermelt termények, friss alapanyagok pedig a településeken működő konyhákra kerülnek; a programok a helyi sajátosságokat figyelembe véve épülnek fel, így a közösségi szükségletek kielégítése mellett a település fejlődését is elősegítik. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
Az EU meghosszabbította az Ukrajnából származó gabona importjának korlátozását
Az Európai Unió szeptember közepéig meghosszabbította az Ukrajnából származó gabonafélék…
Tovább olvasom >Rekordösszeg áll rendelkezésre az agrárium fejlesztésére
A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés…
Tovább olvasom >A klímaváltozás elleni fellépés közös cselekvést kíván
A héten Brüsszelben rendezték meg az agrárkutatás és -innováció legnagyobb…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: áprilisban 12,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma
2023. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett…
Tovább olvasom >Suppan: a mélyponton túl lehet a kiskereskedelmi szektor
Áprilisban a várakozásoktól elmaradva a nyers adatok szerint 13,6%-kal, míg…
Tovább olvasom >K&H: Nehezen bírják a kétszámjegyű inflációt a vállalatok
Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9…
Tovább olvasom >