Sok kárt okozott a viharos szél
Vasárnap sokfelé okozott károkat az erős szél. Az Időkép adatai alapján, 127 km/órás széllökést mértek a János-hegyen, ezzel megdőlt a budapesti szélrekord. Az orkán erejű szél – már most látszik – jelentős mennyiségű kárt okozott. A Generali Biztosítóhoz eddig több száz bejelentés érkezett, becslései szerint pedig 1000 db fölött várható a szélvihar okozta károk száma, értékük pedig elérheti a 2-300 millió forintot.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint a szélvihar miatt 1654 esethez riasztották a tűzoltókat vasárnap. A legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt. Ugyanezt támasztják alá a Generali adatai is: kárbejelentésekre Közép-Magyarország területéről, Pest megyéből és Budapestről számítanak, a károk típusát tekintve pedig a tetősérüléseket, fa-kidőléseket, beázásokat jelentenek be az ügyfelek.
Hogyan előzhetjük meg a károkat?
A legfontosabb, hogy rendszeresen tájékozódjunk az aktuális időjárásról. Ha erős szél várható, az első dolgunk az legyen, hogy bezárjuk az ablakokat, és védett helyre visszük a szabadban lévő vagyontárgyainkat, autóval pedig, ha lehet, ne parkoljunk fa alá. Ha vihar is várható, érdemes áramtalanítanunk elektromos eszközeinket: a villámvédelemmel ellátott elosztók is megoldást jelenthetnek, de tartsuk szem előtt, hogy egy közeli villámlás még így is kárt tehet az eszközeinkben a telefon-, internet- vagy tévékábel-csatlakozáson keresztül. Ha kertes házban lakunk, mindig tartsuk tisztán az épület ereszeit és csatornáit, hogy a lezúduló csapadékot megfelelően el tudják vezetni.
Akár már a kárfelmérés napján a pénzünkhöz juthatunk
Ha mégis megtörtént a baj és kárunk keletkezett, videós kárrendezéssel egy okostelefon segítségével pár perc alatt rendezhető a kár. Vagyonkároknál 5-7 perc, míg gépjármű károknál 10-15 perc alatt megtörténik a kárfelmérés, és amennyiben a videóhívás alapján a kár rendezhető, a kárösszeg utalása is megtörténik. Az azonnal indított kifizetés tehát már néhány percen belül a bejelentő számláján lehet.
Kapcsolódó cikkeink
Komoly károkat okozott a vihar
Míg idén a nyári hónapok kimondottan szárazok és forróak voltak,…
Tovább olvasom >Június első napjaiban már több mint 180 db mezőgazdasági kárbejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz
Gyakorlatilag a díjtámogatott növénybiztosítás kötési határidejének (05.31.) másnapján jégverés rázta…
Tovább olvasom >Ettől tartanak a legjobban a magyarok az otthonukkal kapcsolatban
2024 márciusban felbolydult a lakásbiztosítási piac, először válthattunk lakásbiztosítást évfordulótól…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: Itt az idő, hogy valósággá tegyük az egészséges, tápláló és megfizethető étrendhez való jogot
Az idei élelmezési világnap témája „Az élelemhez való jog a jobb életért…
Tovább olvasom >Stabilizálódott a termőterület nagysága a hazai dohányágazatban
Az ágazat szereplői bizakodással vetették bele magukat az idei munkába…
Tovább olvasom >Beindulnak az online előfizetéses hűségprogramok Magyarországon
Az előfizetéses hűségprogramok előnyei közül a legvonzóbb a vásárlás teljes…
Tovább olvasom >