Sok kárt okozott a viharos szél
Vasárnap sokfelé okozott károkat az erős szél. Az Időkép adatai alapján, 127 km/órás széllökést mértek a János-hegyen, ezzel megdőlt a budapesti szélrekord. Az orkán erejű szél – már most látszik – jelentős mennyiségű kárt okozott. A Generali Biztosítóhoz eddig több száz bejelentés érkezett, becslései szerint pedig 1000 db fölött várható a szélvihar okozta károk száma, értékük pedig elérheti a 2-300 millió forintot.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint a szélvihar miatt 1654 esethez riasztották a tűzoltókat vasárnap. A legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt. Ugyanezt támasztják alá a Generali adatai is: kárbejelentésekre Közép-Magyarország területéről, Pest megyéből és Budapestről számítanak, a károk típusát tekintve pedig a tetősérüléseket, fa-kidőléseket, beázásokat jelentenek be az ügyfelek.
Hogyan előzhetjük meg a károkat?
A legfontosabb, hogy rendszeresen tájékozódjunk az aktuális időjárásról. Ha erős szél várható, az első dolgunk az legyen, hogy bezárjuk az ablakokat, és védett helyre visszük a szabadban lévő vagyontárgyainkat, autóval pedig, ha lehet, ne parkoljunk fa alá. Ha vihar is várható, érdemes áramtalanítanunk elektromos eszközeinket: a villámvédelemmel ellátott elosztók is megoldást jelenthetnek, de tartsuk szem előtt, hogy egy közeli villámlás még így is kárt tehet az eszközeinkben a telefon-, internet- vagy tévékábel-csatlakozáson keresztül. Ha kertes házban lakunk, mindig tartsuk tisztán az épület ereszeit és csatornáit, hogy a lezúduló csapadékot megfelelően el tudják vezetni.
Akár már a kárfelmérés napján a pénzünkhöz juthatunk
Ha mégis megtörtént a baj és kárunk keletkezett, videós kárrendezéssel egy okostelefon segítségével pár perc alatt rendezhető a kár. Vagyonkároknál 5-7 perc, míg gépjármű károknál 10-15 perc alatt megtörténik a kárfelmérés, és amennyiben a videóhívás alapján a kár rendezhető, a kárösszeg utalása is megtörténik. Az azonnal indított kifizetés tehát már néhány percen belül a bejelentő számláján lehet.
Kapcsolódó cikkeink
Magyar kkv-t is díjazott a nemzetközi Generali: a komposztáló robotot fejlesztő cég a városi körforgásos gazdálkodás úttörője
A szabályozási keretek egyszerűsítésével, adóösztönzőkkel, valamint célzott pénzügyi megoldások bevezetésével…
Tovább olvasom >Új növekedési stratégiát jelentett be a Generali Csoport
A Generali Csoport új hároméves stratégiát indít el „Élethosszig tartó…
Tovább olvasom >A Generali elindította az „Élethosszig tartó partnerség 27: a kiválóság útján” stratégiáját
A Generali Csoport új hároméves stratégiát indít el „Élethosszig tartó…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >