Sófalvi Attila, a Mars magyarországi és szlovákiai ügyvezető igazgatója, kihívásról, tervekről és változásról

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 06. 29. 10:29

Közel egy év telt el Sófalvi Attila, a Mars Magyarország ügyvezető igazgatójának új kinevezése óta: 2021. augusztus 1-jétől a magyar piac mellett már a szlovákiai piacért és csapatért is ő felel. Sófalvi Attila, aki 2017 óta vezeti a Mars Magyarországot, most arról beszélt, hogyan birkózik meg a vállalat a világjárvány okozta kihívásokkal, hogyan álltak át új munkamódszerekre, és mi áll a vállalat régiós tevékenységének fókuszában idén.

Sófalvi Attila új, szlovákiai ügyvezető igazgatói kinevezése – a magyarországi ügyvezető igazgatói szerepe mellett – rendkívül nehéz időszakban történt. A világjárvány a Mars munkatársainak – a vállalat így hivatkozik a dolgozóira – hétköznapi munkamódszerében is sok változást hozott: idén tavasztól a Mars közép-európai irodái teljesen újfajta működésre álltak át. A Mars új, Future of Work nevű kezdeményezése még nagyobb szabadságot ad a munkatársaiknak abban, hogy hol, mikor és hogyan látják el feladataikat. Rugalmas, hibrid megközelítést jelent, amely 50:50 arányú felosztáson alapszik. Az új rendszer szerint a munkatársak a munkaidő felét töltik az irodában, amelyet szintén újraértelmeztek.

Sófalvi_Attila_Mars

Sófalvi Attila, a Mars magyarországi és szlovákiai ügyvezető igazgatója

Az új, hibrid munkamódszerek bevezetése mellett a Mars másik fontos célkitűzése idén, hogy folytassa azokat a tevékenységeit, amelyek által egy jobb világot teremthet a kisállatok számára. A Mars, amellett hogy a Pedigree márkájával egy külön kampány keretében foglalkozik az otthontalan kisállatokkal, már több mint egy évtizede élen jár abban, hogy irodáit kisállatbaráttá tegye, és ebben példát is kíván mutatni.

„A járványidőszak alatt a mi régiónkban is jelentősen megnőtt a kisállattartók száma, és hazánkban is egyre többen döntöttek az örökbefogadás mellett. Ebben az időszakban ráadásul a vállalaton belül is megnőtt a kisállat-tulajdonosok száma, és egyre nagyobb igény mutatkozik a kisállatbarát munkahelyek iránt. A budapesti irodánk mindig is kisállatbarát volt, emiatt fontos számunkra, hogy példát mutassunk abban, hogyan támogatja a munkatársak és a kisállatok jóllétét, ha egy iroda így működik” – mondta Sófalvi Attila.

A Mars célkitűzése – A világ, amit holnapra szeretnénk, azzal kezdődik, ahogyan ma dolgozunk érte – kulcsfontosságú kérdésként tekint a társadalmi felelősségvállalásra. A vállalat tavaly jelentette be, hogy a Mars munkatársai az elmúlt 13 évben több mint 45 000 órát áldoztak idejükből különböző önkéntes kezdeményezésekre. Önkéntes tevékenységüket idén is folytatják: online és személyesen is időt szánnak arra, hogy különböző alapítványokat és programokat támogassanak.

„A Marsnál a társadalmi felelősségvállalás nemcsak egy törekvés, hanem a célkitűzésünk kulcsfontosságú része: hatással van az üzleti tevékenységünkre és a munkafolyamatainkra is. A világjárvány sok mindent felborított az elmúlt két évben, és ez alól a társadalmi felelősségvállalás sem volt kivétel: mivel a személyes önkéntes munka korlátozott volt vagy szünetelt, új lehetőségeket kellett keresnünk a segítségnyújtásra. Szerencsére munkatársaink azonnal akcióba léptek, és a régió minden részén megszervezték a segítségnyújtási tevékenységünket, a hatalmas logisztikai kihívások ellenére is” – mondta az ügyvezető igazgató. (x)

Kapcsolódó cikkeink