Smart Jarral kampányol a Hellmann’s az élelmiszer-pazarlás ellen az Egyesült Királyságban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2023. 03. 17. 09:59

A Hellmann’s olyan speciálisan kialakított majonézes üveget dobott piacra, amely jelzi a fogyasztóknak, hogy megfelelő-e hűtőszekrényükben a hőmérséklet.

Az Ogilvy UK-val közösen létrehozott új „Smart Jar” kampány célja a figyelemfelkeltés és az élelmiszerpazarlás csökkentése országos szinten.

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a brit háztartásokban több millió hűtőszekrény túl meleg és emiatt egyes élelmiszerek akár három nappal gyorsabban megromlanak azzal szemben, mintha 5 °C alá hűtötték volna őket.

Az Ellen Porteus illusztrátor által készített dizájnon termokróm tinta segítségével rejtett illusztrációk és üzenetek láthatók, ha a hűtőszekrény hőmérséklete 5 °C alatti.

A kísérleti üveget országos, több csatornában futó kampány támogatja, amelynek során TikTok- és Instagram-influencerek használják a terméket, és indítanak beszélgetést a Hellmann’s célcsoportja körében.

A projekt része a márka 2021-ben indított Make Taste Not Waste elnevezésű kampányának, amelynek köszönhetően azóta több mint 200 millió ember kezdte el felhasználni az ételmaradékot.

Catherine David, a Wrap együttműködésért és változásért felelős igazgatója elmondta: „Évente több mint 4,5 millió tonna tökéletesen jó étel megy a szemétbe otthonainkban, pedig elfogyasztható lett volna. Ez egy átlagos családnak évente több mint 700 fontjába kerül – ennek az összegnek az elpazarlását egyikünk sem engedheti meg magának.

„Az elsőszámú ok a helytelen tárolás”, és hozzátette: „A hűtőszekrény megfelelő hőmérsékletének beállítása segíthet abban, hogy az élelmiszerek hosszabb ideig maradjanak frissek.

„Szükségünk van az olyan újításokra, mint a Smart Jar, melyek segítségével olyan egyszerű változtatásokat eszközölhetünk az életünkben, amelyek kifizetődőek. Az élelmiszerpazarlás elleni akcióhét tökéletes alkalom ennek a ragyogó kísérletnek az elindítására”.

Grocery Gazette

Kapcsolódó cikkeink