Slow Food-alapító: nem szabad elveszíteni a táplálkozás élvezetének jogát
Nem szabad engedni, hogy a fogyasztók elveszítsék a táplálkozás élvezetéhez való jogukat – állítja Carlo Petrini, a Slow Food nevű mozgalom alapítója.
A rohanó világ gasztronómiai trendjeinek negatív egészségügyi és környezetvédelmi hatásai ellen küzdő szervezet atyja a La Libre Belgique című belga lapban csütörtökön megjelent interjúban hangsúlyozta: intelligens fogyasztásra kell nevelni, amelyben a fogyasztók tudatosak és aktív részesek.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben egymilliárd ember éhezik, másik 1,7 milliárd elhízással, cukorbetegséggel és a túltápláltságból eredő egyéb betegségekkel küzd.
A mozgalmát a gyorséttermek (fast food) hihetetlen mértékű terjedése miatt húsz évvel ezelőtt létrehozó Petrini egyebek mellett azért járt Belgiumban, hogy az európai uniós központi szerveknél lobbizzon mozgalmának törekvései mellett. Az interjúban bírálta az európai mezőgazdaság leépülését, és bűnös rendszernek nevezte a világ jelenlegi – szerinte főleg a haszonra épülő – élelmiszer-termelési irányait, amelyek súlyos környezetvédelmi következményekkel járnak.
Külön hangoztatta a torinói szakember az étkezés élvezetének társadalmi, kulturális szerepét, amelynek szerinte szükségszerűen együtt kell járnia a környezetvédelmi tudatossággal.
„Egy táplálkozási szakértő bolond, ha a mai időkben nem foglalkozik a környezetvédelmi szempontokkal. Egy környezetvédő viszont ha nem foglalkozik a hasával, csak szomorú lehet” – fogalmazott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >