Sikeresen lezajlott a Halgazdálkodási Tevékenységek Ellenőrzését Támogató Kiemelt Projekt
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) eredményesen lebonyolította a „Halgazdálkodási Tevékenységek Ellenőrzését Támogató Kiemelt Projektet”. A program révén a Nébih hozzájárul a közös halászati politika szabályainak való megfeleléshez, egy hatékony és az uniós elvárásoknak megfelelő, halászati ellenőrzési rendszer kialakításához, valamint a halászati és akvakultúra ágazatok versenyképességének javításához.
A Nébih – a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programhoz kapcsolódóan – a halgazdálkodási ellenőrzések támogatását tűzte ki célul. Ennek során megvalósult az élelmiszerlánc-biztonsági elemző rendszer korszerűsítése, és az ügyfelek elektronikus ügyintézésének egyszerűsítése. Az „uniós ellenőrzési, vizsgálati és végrehajtási rendszer megvalósítása” tárgyú projekt elsődleges célja volt, hogy olyan informatikai rendszer jöjjön létre, amely támogatja a halgazdálkodási tevékenységek ellenőrzését. Ezenfelül egységes ellenőrzési rendszert is biztosít, így segítve az állami halőrök, a hivatásos halőrök, továbbá a halgazdálkodási ágazat más résztvevőinek hatékony és jogszerű feladatvégzését. Az új szakrendszer magas rendelkezésre állású üzemeltetéséhez és az informatikai biztonság megvalósításához nélkülözhetetlen volt az adatmentéseket és az adattárolást végző, elöregedett informatikai eszközök cseréje, valamint bővítése. Az elavult halgazdálkodási informatikai rendszer helyett komplex Halgazdálkodási Szakrendszer jött létre, mely kapcsolódik a Nébih által működtetett horizontális informatikai rendszerekhez. A megvalósult fejlesztéssel az ellenőrzést végzők elérhetik a rendszerben a halgazdálkodási ágazat szereplőiről a Nébih által nyilvántartott naprakész adatokat. Az adatbázis folyamatosan bővül a vizsgálatok eredményei alapján, megalapozva ezzel a halgazdálkodási hatóság eredményesebb munkáját.
A halőrzés hatékonyabb informatikai támogatásával várhatóan növekedni fog a felderített jogsértések száma, valamint a haltelepítési és halfogási adatok pontos ismeretében a halgazdálkodási hatóság megalapozottabb döntést hozhat. Mindezek mellett az ellenőrzést végző személyek oktatására is nagy hangsúlyt fektetett a Nébih.
A halgazdálkodási ellenőrzést végzők képzése, az ágazat szereplői és a közvélemény tájékoztatása egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy az informatikai rendszer segítséget nyújtson a hatósági és felügyeleti munkában. A projekt során a szakértők megismerték a hasonló adottságú (tengerrel nem rendelkező) országok halgazdálkodási problémáit, megoldási módszereit és az ellenőrzés támogatására szolgáló rendszereiket. A Nébih munkatársai az adatcserét és az adatelemzést elősegítő programokon, szakmai tanulmányutakon vettek részt, tapasztalataikat beépítették a hazai ellenőrzési munkába. A projektet az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból, valamint hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában finanszírozták, és 2017. áprilisától 2023. decemberéig tartott. A 311,18 millió forint össztámogatású projektnek köszönhetően hatékonyabbá vált az uniós ellenőrzési, vizsgálati és végrehajtási rendszer, a hazai halállomány védelme és a tisztességes halgazdálkodási szereplők támogatása.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?
Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami…
Tovább olvasom >Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Ez volt a 2024. év a horgászat és a halgazdálkodás világában
Hatodik alkalommal készült el a horgászvizek egységes éves horgász jelenléti,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >300 millió eurós finanszírozáshoz jutott a horvát Studenac
A horvát Studenac kiskereskedelmi lánc 300 millió eurós finanszírozási csomagot…
Tovább olvasom >