Sikeres gyulai önkormányzati húsüzem
A korábban bajba jutott és most már száz százalékban önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. stabilan, nyereségesen és sikeresen működik, amit mutat az is, hogy a cég gyulai kolbásza a brüsszeli Superior Taste Awardon két aranycsillagos minősítést ért el.
A gyulai önkormányzat 2012 decemberében munkahelyteremtésre és munkahelyek megmentésére 1,8 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól, majd 860 millió forintért teljes berendezésével együtt megvették a felszámolótól a gyárat, megvásárolták a termékek gyártásához szükséges jogokat, továbbá átvették a dolgozókat. Az elmúlt két évben új termékekkel jelent meg a piacon. Mintegy háromszázan dolgoznak a cégnél, amely tavaly csaknem négymilliárd forintos árbevételt ért el.
A cég fejlesztési terveiről annyit tudni, hogy európai uniós forrásokból szeretnék a gyártást modernizálni, energetikai korszerűsítéssel leszorítani az üzemi költségeket. A belvárosi telephelyet megszüntetnék, az ott zajló szárazáru-gyártás kiköltözne a vállalat másik, városszéli telepére, ahol a húskészítményeket gyártják.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt…
Tovább olvasom >A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >Rekordszinten a vállalatvezetők elköteleződése a fenntarthatóság iránt
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása…
Tovább olvasom >