Sem a labdarúgók, sem a piaci értékük nem immunisak a járványra
A tíz legnagyobb európai labdarúgó-bajnokság csapataiban szereplő játékosok összértéke akár 10 milliárd euróval is csökkenhet, ha nem sikerül befejezni a szezont a koronavírus következtében – idézi a KPMG, budapesti székhelyű Football Benchmark csoportjának friss tanulmánya. Ha sikerülne is zárt kapuk mögött lejátszani a hátralevő mérkőzéseket, a játékosállományon elszenvedett veszteség akkor is tetemes, 6,6 milliárd euróra rúgna.
Lassan több mint 2 hónapja, hogy a labdarúgás és általában a sportélet leállni kényszerült. A helyzet előre nem látható logisztikai, pénzügyi és jogi problémák egész sorát hozta, komoly fejtörést okozva az európai fociökoszisztéma valamennyi szereplőjének. Kieső jegybevételek és UEFA-kvalifikációs díjak, meghiúsuló promóciós bevételek, bizonytalanná váló média-, kereskedelmi és szponzorációs bevételek – csak néhány a kockán forgó tételek közül.
Az új riport többek között azt vizsgálja, hogy hogyan alakul a játékosok piaci értéke a tíz legjelentősebb európai fociligában, két lehetséges forgatókönyv szerint. Az elsőben a KPMG szakértői azzal a feltételezéssel élnek, hogy a jelenlegi futballszezont befejezik az eddigi pontállások szerint, míg a második szcenárió a hátralevő fordulók zárt kapuk mögötti megrendezésével számol.
A tanulmány szerint a tíz bajnokság 4183 játékosának összértéke a ligaszezonok lezárása esetén csaknem 10 milliárd euróval csökkenhet a februári értékhez képest, ami 26,5%-os visszaesés lenne. Ha a szezonok a következő hónapokban, zárt kapus mérkőzésekkel folytatódnak és rendben befejeződnek, akkor a játékosok összértéke a KPMG számítása szerint „csupán” mintegy 6,6 milliárd euróval csökkenne (-17,7 %).
A budapesti központú KPMG Football Benchmark Team jelentéséből egyebek mellett az is kiderül, hogy Kylian Mbappé és Neymar után ma már Raheem Sterling számít a harmadik legértékesebb játékosnak és ezzel megelőzi Lionel Messit. A ligák közül várhatóan az angol Premier League szenvedi el a legjelentősebb értékcsökkenést. A KPMG előrejelzése szerint ma már csak a Manchester City játékosállománya érhet többet 1 milliárd eurónál, miközben februárban még a Liverpool, a Barcelona és a Real Madrid csapata is ebbe a kategóriába tartozott.
Kapcsolódó cikkeink
A sikeres digitális átalakulás titka – a KPMG szerint
Továbbra is árgus szemmel figyelik versenytársaik lépéseit a vállalatok, de…
Tovább olvasom >Semmi sem biztos a világon, csak az adók – vagy már azok sem?
Megbirkózni a dinamikus és sokszor kiszámíthatatlan gazdasági környezettel, hatékonyan alkalmazni…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >