Sejti mennyi élelmiszert pazarol? Most grammra pontosan megtudhatja!
Önkéntesek jelentkezését várja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy kiderüljön, változott-e a magyar háztartásokban az élelmiszerpazarlás mértéke. Az idén novemberben zajló felmérés elsődleges célja a 2016-os adatok frissítése.
Világviszonylatban nagyjából 1,3 milliárd tonna élelmiszerhulladék keletkezik évente, azaz a megtermelt élelmiszerek mintegy egyharmada kárba vész. Hazánkban ez nagyjából 1,8 millió tonna élelmiszerhulladékot jelent, amelynek nagyobbik része a háztartásokban termelődik.
A pazarlás mértékét kizárólag becsülni lehet, azonban reálisabb képet kaphatunk, ha e becslés háztartási mérésen alapszik. Ilyen mérés a közép-kelet-európai régióban elsőként Magyarországon készült 2016-ban, amelyet a Nébih Maradék nélkül programja végzett el az EU által ajánlott módszertan szerint. A felmérés révén kiderült, hogy hazánkban fejenként évi 68 kg-ra tehető az élelmiszerhulladék mennyisége, aminek csaknem fele egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne, vagyis pazarlás. Legnagyobb arányban készételeket pazarolunk, ezt követik a pékáruk, majd a zöldségek és gyümölcsök.
A 2016-os adatok frissítése, valamint az élelmiszerpazarlási tendencia alakulásának vizsgálata érdekében a Nébih idén novemberben megismétli a felmérést, amelyhez önkéntesek jelentkezését várja.
A felmérés mintegy 100 háztartás bevonásával zajlik, az adatokat anonimizált formában dolgozza fel a hivatal. A résztvevőknek egy héten keresztül kell ún. „hulladéknaplót” vezetniük arról, hogy pontosan mennyi és milyen típusú élelmiszer kerül a szemetesbe a háztartásukban. A szükséges mérőeszközöket (konyhai mérleg, mérőedény) a hivatal biztosítja, emellett bármilyen kérdés esetén a szakmai koordinátorok folyamatosan a résztvevők rendelkezésére állnak.
Az érdeklődők jelentkezési szándékukat a maradeknelkul@nebih.gov.hu e-mail címen jelezhetik.
Kapcsolódó cikkeink
A hamis növényvédő szerek veszélyeire hívja fel a figyelmet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: tavasszal is tehetnek a szőlőtermelők az aranyszínű sárgaság ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nemzetközi vetőmag-mintavételi workshop: 15 országból érkeznek szakemberek Magyarországra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. AI – Egészségügyi szakember helyett mesterséges intelligencia?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


