Segíthet a fogyásban a pörköletlen kávébab kivonata
Kis méretű tanulmányukban amerikai kutatók úgy találták, hogy a zöld, pörköletlen kávébabból nyert kivonat segíti a testsúly csökkentését.
Joe Vinson és munkatársai eredményüket az Amerikai Kémiai Társaság San Diegó-i konferenciáján ismertetik.
A jelenlegi tanulmány 16 ember bevonásával Indiában készült, de korábban hasonló vizsgálatokat folytattak le Franciaországban és Japánban is. Mint Vinson elmondta, csoportjával most nem a zöldkávé koffeintartalmának hatására összpontosítottak, hanem a nyers kávéban nagy mennyiségben jelen lévő klorogénsavra.
„Ez a zöldkávé legfontosabb természetes hatóanyaga, a pörkölt kávéban már jóval kevesebb van belőle, így nem olyasmiről beszélünk, ami kicserélhető szokásos kávénkkal” – magyarázta a kutató. A kávébabot 240-250 Celsius-fokon pörkölik, ezen a hőmérsékleten az anyagcserét gyorsító klorogénsav jelentős része lebomlik.
A napi egy-két adag zöldkávét ivó résztvevők testsúlya a követés hat hete alatt átlagosan 10,5 százalékkal csökkent, míg testzsírjuk mennyisége 16 százalékkal. A kutatók hangsúlyozták, hogy a későbbiekben nagyobb tanulmányban ellenőrzik eredményeik helytállóságát – írta a HealthDay című amerikai ismeretterjesztő portál (www.healthday.com). (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
