Sávos lesz a kiskereskedelmi különadó

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 04. 14. 11:55

A keddi Magyar Közlönyben a kormány kihirdette a kiskereskedelmi láncok különadójáról szóló rendeletet. A különadó sávos lesz, 500 milliós árbevétel felett kell fizetni, az online boltok sem ússzák meg – írja a portfolio.hu.

A keddi Magyar Közlönyben megjelent a kormány rendelete a „Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtása érdekében a Járványügyi Alap feltöltését szolgáló kiskereskedelmi adóról” címmel.

A különadó a kiskereskedelmi tevékenységet végző cégeket érinti, független az értékesítés módjától, így a netes kereskedőkre is vonatkozik, de csak a nagyvállalatokra.

A veszélyhelyzetben bevezetett magyar különadó a bevétel nagyságától függő sávos adó.

A különadó mértéke, amelyet az éves nettó árbevétel alapján kell kiszámítani, a sávok pedig:

500 millió forint alatt 0 százalék,
500 millió és 30 milliárd forint között 0,1 százalék,
30 milliárd és 100 milliárd forint között 0,4 százalék, és
100 milliárd forint felett 2,5 százalék.
Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a KKV-knak a mellett, hogy nem kell adót fizetniük, bevallást sem kell kitölteniük – írja a PM.

Az érintetteknek havonta adóelőleget kell fizetniük, először május 31-én. Eddig az időpontig az egy hónapra jutó, havi összeget egy erre a célra szolgáló nyomtatványon jelezni is kell az adóhivatalnak. Ám tekintettel arra, hogy az adóelőleg összegét a korábbi üzleti év nettó árbevétele alapján kell kiszámítani, egy speciális, adóelőleg-mérséklési rendelkezés segíti azokat a cégeket, amelyeknek az adott hónapban a kereskedelmi forgalmuk az előző év azonos időszakához képest legalább 40 százalékkal esett vissza. E mellett természetesen előzetesen, még az előleg fizetésének határideje előtt, az általános adómérséklési kérelem is benyújtható, ha a koronavírus-járvány olyannyira csökkentette a bevételt, hogy a különadó nem éri el az adóévben fizetendő adóelőleg összegét – emlékeztet a Pénzügyminisztérium.

A rendelet fontos fogalmakat is tisztáz, így például, hogy mi tekinthető a különadó hatálya alatt kiskereskedelmi tevékenységnek. A TEÁOR szerint:

45.1 ágazatba – ide nem értve a gépjármű, pótkocsi nagykereskedelmét –,
a 45.32 ágazatba,
a 45.40 ágazatba – ide nem értve a motorkerékpár javítását, nagykereskedelmét –, továbbá
a 47.1–47.9 ágazatokba
sorolt azon tevékenységek, melyek folytatása esetén a vevő magánszemély is lehet.

Adóköteles a kiskereskedelmi tevékenység, valamint a külföldi illetőségű személy vagy szervezet által a vevője részére belföldön átadott termék nem fióktelep útján való értékesítése – mondja ki a rendelet.

„A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint kapcsolt vállalkozásnak minősülő adóalanyok adóját úgy kell megállapítani, hogy az egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban álló adóalanyok 2. § szerinti tevékenységből származó nettó árbevételét össze kell adni, és az eredmény alapulvételével a 6. § szerinti adómértékkel kiszámított összeget az egyes adóalanyok között olyan arányban kell megosztani, mint amilyen arányt az általuk elért, 2. § szerinti tevékenységből származó nettó árbevétel az egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban álló adóalanyok által elért összes, 2. § szerinti tevékenységből származó nettó árbevételben képvisel” – áll a rendeletben.

A mai Magyar Közlönyben megjelent a két különadóról szóló rendelet. Mindkét jogszabály május 1-én lép hatályba. A különadókkal a bankok, illetve a nagybevételű kereskedelmi láncok járulnak hozzá az államkassza bevételéhez, és ezáltal a járvány elleni védekezéshez, amely az egész ország közös ügye. A járvány Elleni Védekezési Alapba befolyó közterhet a pénzintézeteknek, és a félmilliárdnál nagyobb bevételű kiskereskedelmi cégeknek kell megfizetniük – írja a PM. (portfolio.hu)

 

Kapcsolódó cikkeink