Saturnból Media Markt
Megszűnnek a Saturn elektronikai üzletek Magyarországon, helyükön Media Marktok lesznek november elsejétől – tájékoztatta a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. a Pénzcentrum.hu-t. A Saturn áruházak garanciális ügyeit a Media Markt üzletek veszik át.
Németh Csongor, a Media Markt magyarországi ügyvezető igazgatója azzal indokolta a csak Budapesten működő Saturn áruházak integrálását a Media Markt hálózatba, hogy a gazdasági környezet adta kihívások az eddiginél is átgondoltabb, racionálisabb stratégiát és döntéseket követelnek meg a kereskedelemmel foglalkozó cégektől.
A cég vezetője hangsúlyozta, hogy mindez nem jár együtt létszámleépítéssel és nem befolyásolja negatívan a beszállító cégekkel eddig kialakított korrekt kapcsolatokat sem.
Az új arculat kialakítása semmilyen módon nem érinti a vásárlókat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy még csak ideiglenes jelleggel sem zár be egyetlen üzlet sem, a munkálatokkal a tervek szerint október végére készülnek el.
Az üzletlánc tájékoztatása szerint a Saturn áruházakban korábban vásárolt, de a jövőben esetlegesen garanciális javításra, vagy cserére szoruló műszaki eszközökkel a jövőben a Media Markt áruházak foglalkoznak. (penzcentrum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >