Saláták és zöldfűszerek után gabonát is termeszt az Infarm
Sikeresen termesztett búzát beltérben a vertikális növénytermesztéssel foglalkozó Infarm föld, illetve növényvédő szerek használata nélkül, és a szabadföldi termesztéshez képest sokkal kevesebb víz felhasználásával.
A startup állítása szerint ő az első vertikális gazdálkodást folytató vállalat, amely ellenőrzött környezetben termel alapvető élelmiszernövényt.
A kísérletek első szakasza alapján az Infarm évi 11,7 kilogramm/négyzetméter terméshozamot prognosztizál, ami hektáronként 117 tonnának felel meg évente, vagyis a szabadföldi termelési hozam 26-szorosa – közölte az Infarm.
Guy Galonska, az Infarm technológiai igazgatója és társalapítója elmondta: „A világ növekvő népességének további élelmezéséhez nagyobb terméshozamokat kell elérnünk, amiről most bebizonyítottuk, hogy a búza esetében beltéri, ellenőrzött mezőgazdasági környezetben lehetséges.
„Eredményeink jelentősek, ha összehasonlítjuk azokat a szabadföldi búzatermesztés átlagos hozamával, amely körülbelül 4,5 tonna/hektár/év, és erősen függ az időjárástól és az évszakoktól.”
Galonska hozzátette, hogy az Infarm további 50%-kal növelheti búzakibocsátását az elkövetkező években a továbbfejlesztett genetika, a hardver és az optimalizált növekedési környezet kombinációjával.
A vállalat által alkalmazott módszer klímabiztos, mivel a külső éghajlati viszonyok nem befolyásolják a termelést.
A búza egyes régiókban a napi fehérjebevitel közel 40%-át adja, és nagyobb területen termesztik, mint bármely más növényt – jegyezte meg az Infarm. ‘A Milestone For Infarm’
Erez Galonska, az Infarm vezérigazgatója és társalapítója a következőket nyilatkozta: „Az, hogy képesek vagyunk beltérben búzát termeszteni, mérföldkő az Infarm számára, és jelentőséggel bír a globális élelmezésbiztonság szempontjából is, hiszen a világszerte alapvető élelmiszernek minősülő búza kalóriadús, de erőforrás-igényes növény.
Hozzátette: „Azért hoztuk létre az Infarmot, hogy a világ növekvő népességének élelmezésére alkalmas új élelmiszertermelési módszereket találjunk, és az eredmények szerint egy nagy lépéssel közelebb kerültünk e célunk eléréséhez.”
Kapcsolódó cikkeink
Jó volt idén a búzatermés
A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) júliusi előrevetítésében az előző szezonét 1%-kal…
Tovább olvasom >Agrárminiszter: a magyarok kenyere 2024-ben is biztosított
A kenyér mindig és mindenhol a biztonság, a jövő és…
Tovább olvasom >Tovább drágulhat a kenyér
A magyar kormány tervei a feldolgozóipar bővítésére még csak a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >