Ruszinkó Ádám elköszön

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 08. 10:24

Dr. Ruszinkó Ádám, turizmusért felelős helyettes államtitkár leköszönése után a következő levéllel búcsúzott az MVI tagjaitól, pozíciójától:

Tisztelt Kolléganő/Kolléga, kedves Barátom!

Ruszinko Adam elkoszon

Turizmusért felelős helyettes államtitkári feladatom május 31-én véget ért. Azért írok az Ipartestület tisztelt tagjainak, mert úgy érzem, az elmúlt időszak, pontosan 21 hónap sikereit igazán örömteli volt közösen megélni.

Életem egyik legizgalmasabb időszakán vagyok túl. Őszintén remélem, Ön is szívesen fog visszaemlékezni erre a periódusra. Munkatársaimmal együtt rengeteget dolgoztunk a hazai turizmus fejlődéséért, eredményesebbé tételéért. Ahogy azt hivatalba lépésemkor ígértem: igyekeztünk megteremteni, illetve megragadni minden fontos lehetőséget, fejleszteni a minőséget és elősegíteni a szakma szereplőinek együttműködését. Úgy érzem, ezeken a területeken következetesek és hitelesek voltunk.

Csak néhány olyan dolgot szeretnék fölsorolni, melyekkel valóban sokat foglalkoztunk. Kiírásra került számos EU-s pályázat, ezzel párhuzamosan a turisztikai kínálat fejlődését számos formában hazai források is segítik, elég csak a Modern Városok Program turisztikai fejlesztéseire, vagy az általunk kezelt, jóval kisebb összegű, de nem kevesebb munkával járó és ugyancsak hasznos TC-támogatásokra gondolni. A hazai jogszabályok áramvonalasabbá tétele és az EU-s jogharmonizáció terén is sok volt a teendő, és szintén jelentőset léptünk előre a vendéglátóipari oktatás-tananyagfejlesztés terén. A nemzeti turisztikai marketingszervezet tevékenységét pedig a turizmusdiplomácia eszközeivel próbáltuk segíteni, itt elsősorban a legnagyobb potenciállal rendelkező kínai és a legnagyobb bajban lévő orosz piacunkat kell megemlítsük – már az amplitúdó is jelzi feladataink sokrétűségét. Ápoltuk a belföldi szakmai kapcsolatokat is: hol személyes jelenlétünkkel, hol valamilyen aktuális probléma megoldásával, kisebb-nagyobb támogatásokkal igyekeztünk szolgálni a magyar turizmus ügyét. Terveinkről, eredményeinkről rendszeresen beszámoltunk a médiában, így próbálva erősíteni a szakma ismertségét, társadalmi elfogadottságát és imázsát.

2016. tavasza jelentős változásokat hozott a magyar turizmus állami menedzsmentjében. Rendkívül jó hír, hogy a legmagasabb szintű szakmai vezető kormánybiztosi rangot kapott. Ez egyértelműen szakmánk elismerése, mint az is, hogy a Turisztikai célelőirányzat várhatóan 21 Mrd Ft-ra nő 2017-ben, és az adózás több szempontból is sokkal kedvezőbbé válik.

Elődöm, Horváth Viktória példáját követve – máig hálás vagyok neki a belépésemkor nyújtott baráti segítségéért – magam is mindent megteszek a meglévő tudás, információk, kapcsolatok átadása érdekében. Ez úton is gratulálok Bienerth Gusztáv kormánybiztos és Guller Zoltán vezérigazgató uraknak kinevezésükhöz és drukkolok, hogy munkatársaikkal együtt – akik közül számosan az én szeretett kollégáim voltak – sikeres rajtot vegyenek. Kívánok az új vezetőknek és a teljes állami turizmusmenedzsmentnek bővülő lehetőségeket és látványos fejlődést, jókedvű munkatársakat és szép eredményeket.
Végezetül kívánok minden turizmusban dolgozó kollégának és barátnak sikeres szakmai és boldog magánéletet – valamint ezek megfelelő egyensúlyát!

Budapest, 2016. június 6.

A Hölgyeknek kézcsók, az Uraknak üdvözlet: Ruszinkó Ádám

Kapcsolódó cikkeink