Rugalmasabb nyitvatartást sürgetnek a német kereskedelmi szervezetek
Rheinland-Pfalz tartomány ipari és kereskedelmi kamarái, valamint önkormányzati érdekképviseletei rugalmasabb szabályozást sürgetnek a boltok nyitvatartási rendjére vonatkozóan.
Közös állásfoglalásukban az automatizált üzletek non-stop működését és a vasárnapi nyitvatartás szabályainak egyszerűsítését javasolják. A dokumentumban olyan kérdéseket érintenek, amelyek a kiskereskedelem digitalizációjával és az autonóm üzletmodellek terjedésével összefüggésben országszerte egyre aktuálisabbak – írja a Lebensmittelpraxis.
A javaslat szerint a személyzet nélküli, maximum 400 négyzetméteres alapterületű boltok, amelyek napi fogyasztási cikkeket kínálnak, a jövőben korlátlanul nyitva tarthatnának. Emellett az érdekképviseletek támogatják az úgynevezett hibrid üzletek működését is, amelyek nappal alkalmazottakkal, este pedig automatizáltan üzemelnek.
A vasárnapi nyitvatartás jelenlegi feltételrendszerét – miszerint minden alkalom valamilyen rendezvényhez, például ünnepséghez kellene, hogy kötődjön – a szervezetek túl merevnek ítélik. Példaként Thüringiát említik a kezdeményezők, ahol a korábbi évek precedensei alapján automatikusan engedélyezik a nyitvatartást. A vasárnapi nyitva tartás mellett a célkitűzések között szerepel az is, hogy advent első két vasárnapjának valamelyikén nyitva lehessenek az üzletek. Ahogy Jürgen Vogel, a Pfalzi Ipari és Kereskedelmi Kamara főtitkára fogalmazott: – Érthetetlen, hogy a benzinkutak vasárnap szinte mindent árusíthatnak, miközben a boltok zárva kell, hogy tartsanak.
Kapcsolódó cikkeink
Aldi Süd húshűtőiben az állattartási forma kerül a középpontba
Az Aldi Süd az első nagy élelmiszer-kiskereskedelmi lánc Németországban, amely…
Tovább olvasom >Növekszik a 3D-nyomtatott hús elfogadottsága Németországban
Németországban egyre nyitottabbak a fogyasztók a 3D-nyomtatott, laboratóriumi körülmények között…
Tovább olvasom >Már a német boltokban is lehet PayPal-lel fizetni
A PayPal a világon elsőként Németországban vezeti be az okostelefonnal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Továbbra is alacsony Magyarországon az egyszer használatos műanyagok újrahasznosításának aránya
A környezetbe kerülő műanyagok épp az előnyös használati tulajdonságaik miatt…
Tovább olvasom >MBH Bank: 1,1 százalékos növekedés várható az idei évben
A vámháború fennálló kockázatai jelentősen korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat,…
Tovább olvasom >5-10 ezer forint közötti az átlagos gyereknapi ajándék
Egy friss kutatás szerint a magyar szülők többsége gyereknapon már…
Tovább olvasom >