Rovaralapú élelmiszerek kerülnek a boltok polcaira Svájcban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 16. 11:03

Rovaralapú élelmiszerekkel, egyebek között rovarburgerrel bővül a második legnagyobb élelmiszeráruház-lánc kínálata Svájcban, amely Európában elsőként engedélyezi az ilyen termékek árusítását.

rovarburger

A Coop szerint a fehérjében gazdag lisztkukacból – a lisztbogár lárvája – készülő „húspogácsák” és „fasírtgolyók” augusztus 21-étől lesznek elérhetőek – írta a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.
Az Essento nevű svájci start-up által gyártott termékeket az élelmiszeráruház-lánc néhány genfi, berni és zürichi boltjában tudják majd beszerezni a fogyasztók.

A helyi élelmiszerbiztonsági-hatóság szóvivője szerint Svájc az első európai ország, ahol engedélyezik az emberi fogyasztásra szánt rovaralapú élelmiszerek árusítását.

A májusban módosított élelmiszerbiztonsági törvények szerint kizárólag olyan rovaralapú ételeket lehet értékesíteni, amelyek tücsköt, szöcskét, vagy lisztkukacot tartalmaznak.

A törvény szerint a rovarok, amelyeket már régóta alkalmaznak az állattakarmány-gyártásban, négynemzedéknyi – szigorú előírások mentén zajló – tenyésztés után válnak alkalmassá az emberi fogyasztásra. Ez azt jelenti, hogy a helyi termelés beindulására néhány hónapot még várni kell.

Addig is lehetőség van a rovaralapú élelmiszerek behozatalára, amelyet szigorú feltételekhez kötnek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink