Rossmann a világ egyik legjobb munkáltatója

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 12. 07. 10:25

750 cég szerepel az amerikai Forbes magazin „A világ legjobb munkaadói” listáján, amelyen a dolgozók szavazatai alapján kialakult sorrendben a Rossmann az 54. helyre került – közvetlen a Netflix mögé. „Kis- és nagykereskedelem” kategóriában, a német kiskereskedelmi cégek közül a legjobb helyezést érte el a hazánkban is népszerű drogérialánc.

„A világ legjobb munkaadói” listáját az amerikai Forbes a Statista nevű piackutató céggel közösen publikálja, minden negyedik évben. Az idei rangsor 58 ország több, mint 160 000 rész- és teljesmunkaidős munkavállalójának szavazataiból állt össze. A felmérés 2020 júniusában és júliusában zajlott, és a résztvevők különböző szempontok alapján értékelték a munkáltatóikat: megítélés, gazdasági lábnyom, tehetséggondozás, nemek közötti egyenlőség, társadalmi felelősségvállalás és az azonos iparágban szereplő versenytársakkal összehasonlított piaci pozíció. Nagy szerepet játszott még az értékeléskor, hogy a dolgozók saját munkáltatóikat ajánlanák-e a barátaiknak és családtagjaiknak, illetve nyomott még a latba az adott vállalat koronavírus helyzetre adott reakciója is.

A pandémiával kapcsolatos fejlemények ismét világossá tették a kiskereskedelem társadalmi jelentőségét. Csak Németországban megközelítőleg 34 000 alkalmazott dolgozik a Rossmannál, akik ebben a kihívásokkal teli időben is helyt álltak. A cég az idei évben több mint 30 millió euró bónusz kifizetésével jutalmazza alkalmazottai elkötelezettségét – ez is egy olyan gesztus, amely alátámasztja a Rossmann helyezését a világ munkáltatói között.

„A Rossmann Magyarországon közel 2000 munkatársat foglalkoztat, és bár az április-májusi időszak komoly kihívást jelentett számunkra, minden munkahelyet megőriztünk és béremelésre is sor került. Év végén továbbá, egy egyenlő mértékű egyszeri juttatásban részesítettünk minden munkatársat, így itthon is stabil munkahelyként tekinthetnek a Rossmannra a jelenlegi és leendő alkalmazottak. A vásárlók és a munkatársak védelmének érdekében az egészségügyi intézkedések pedig továbbra is érvényben vannak mind a 222 üzletünkben és a vállalat központjában” – mondta el Flórián László és Németh Kornél, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatói.

Kapcsolódó cikkeink