Romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Kissé romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban novemberben – mutatja a Michigan Egyetem szokásos havi felmérése, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
A fogyasztói hangulatindex 97,8 pontra csökkent az októberi 100,7 pontról, de jóval meghaladta a tavaly novemberi 93,8 pontot. Elemzők 100,8 pontot vártak novemberre.
Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozásokat jelző mutató 87,6 pontra csökkent az októberi 90,5 pontról, az aktuális helyzet megítélését tükröző almutató pedig 116,5 pontról 113,6 pontra süllyedt.
A csökkenés ellenére az érték a második legmagasabb az idén. A Michigan Egyetem közleménye szerint a mutató ebben az évben csupán 4 pontos sávban mozgott a 96,8 pontos átlaghoz képest, így nem jelez világos irányzatot.
A megkérdezettek jónak ítélik a munkaerőpiaci helyzetet és a jövedelmi kilátásokat, de enyhén erősödtek az inflációs várakozások, és lassan általános a vélemény, hogy a kamatok emelkedni fognak. A fogyasztók úgy látják, hogy a változások csekélyek lesznek, és a gazdasági mutatók többnyire kedvező értékeken maradnak. Az adatok összességében azt vetítik előre, hogy a fogyasztói kiadások 2018-ban 2,7 százalékkal nőnek.
A Michigan fogyasztói hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet hasonló indexe mellett a legfontosabb mérőszám a fogyasztás alakulásának becsléséhez. A háztartások fogyasztása adja az amerikai GDP mintegy 70 százalékát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új kólát vezet be a Coca-Cola
A Coca-Cola bejelentette: idén ősszel új termékkel bővül az amerikai…
Tovább olvasom >Steril legyekkel védekezik Amerika a húsfaló parazita ellen – újra leállt a mexikói állatexport
Újra felfüggesztette a mexikói élőállat-importot az Egyesült Államok, miután ismét…
Tovább olvasom >Fitch: élénkülő világgazdaság a vámháborús enyhülés nyomán – Kína és az USA húzhatja a növekedést
A vártnál erősebb gazdasági teljesítményre számít 2025-ben a Fitch Ratings:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Túl sok az ipari kémia a tányéron: az ultrafeldolgozott élelmiszerek terjedése már az uniós szabályozók figyelmét is felkeltette
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF – ultra-processed foods) aránya drasztikusan megnőtt…
Tovább olvasom >Az online ruhavásárlás nehézségeit segít kiküszöbölni a Google
A Google új funkcióval bővítette keresőmotorját, amely forradalmasíthatja az online…
Tovább olvasom >