Romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Romlott szeptemberben a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban – derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
Szeptemberben a fogyasztói hangulatindex előzetes, becsült értéke 95,3 pontra csökkent az augusztusi, héthavi csúcsot jelentő 96,8 pontról.
Elemzők 95,1 pontos értéket vártak szeptemberre.
Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója az augusztusi 87,7 pontról 83,4 pontra csökkent szeptemberben, a jelenlegi helyzetet tükröző almutató pedig 110,9 pontról 113,9 pontra emelkedett.
Az egyéves időtávú inflációs várakozás szeptemberben 2,7 százalékon állt az augusztusi 2,6 százalék után, az öt-tíz éves inflációs várakozás pedig az előző havi 2,5 százalékos szint után szeptemberben 2,6 százalék volt.
A Michigan hangulatindex a Conference Board gazdaságkutató intézet indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felméréskor legalább ötszáz embert kérdeznek meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Trump vámcsökkentései átrendezhetik a globális élelmiszerpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentősen romlott az amerikai fogyasztói hangulat novemberben a Michigani Egyetem felmérése alapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több, mint 5 millió forint adomány a jótékonysági borárverés eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar innovatív tojástermékek Szaúd-Arábiában?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakértő: a szezonális munkák órabére 10-20%-kal magasabb, mint az állandó fix munkáké
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
