Romlott az amerikai fogyasztói hangulat áprilisban
Erősen romlott az amerikai fogyasztói hangulat áprilisban – derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek végleges eredményét pénteken tették közzé.
A fogyasztói hangulatindex 97,2 ponton állt áprilisban, szemben az előzetes felmérésben szereplő 96,9 ponttal. Márciushoz képest viszont 1,2 ponttal, tavaly áprilishoz viszonyítva pedig 1,6 ponttal süllyedt az index.
Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója 87,4 pontra esett a márciusi 88,8 pontról és az egy évvel korábbi 88,4 pontról. Az előzetes áprilisi adat 85,8 pont volt.
A jelenlegi helyzet megítélését tükröző almutató értéke 112,3 pontra süllyedt a márciusi 113,3 és a tavaly áprilisi 114,9 pontról.
A Michigan hangulatindex a Conference Board gazdaságkutató intézet indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felméréskor legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjúban.(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Aranykorát élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok
A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról,…
Tovább olvasom >Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >Új piacokat keres az EU az élelmiszeripar számára
Az amerikai piac kiesése komoly kihívást jelent az Európai Unió…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Budapest nem tudja megtartani a prémium utazót – Interjú Holczinger Zoltánnal a magyar légiközlekedés és turizmus kihívásairól
A nemzeti légitársaság hiánya, a fapados dominancia és a luxusturizmus…
Tovább olvasom >