Romlott a fogyasztói hangulat a világ legnagyobb gazdaságában
Romlott októberben a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban – derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek eredményét pénteken tették közzé.
Októberben a fogyasztói hangulatindex végleges értéke 98,6 pontra süllyedt a szeptemberi 100,1 pontról. A tavaly októberi index magasabb, 100,7 pont volt.
Előzetesen kisebb romlásra, 99,0 pontra számítottak októberre az elemzők.
Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója a szeptemberi 90,5 pontról 89,3 pontra csökkent, a jelenlegi helyzetet tükröző almutató pedig 113,1 pontra esett a szeptemberi 115,2 pontról.
Az egyéves időtávú inflációs várakozás a szeptemberi 2,7 százalékról 2,9 százalékra változott októberben, az 5 éves inflációs várakozás pedig a szeptemberi 2,5 százalékos szint után októberben 2,4 százalékra csökkent.
A Michigan hangulatindex a Conference Board gazdaságkutató intézet indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felméréskor legalább ötszáz személyt kérdeznek meg.
A fogyasztói hangulatindex végleges értéke 2000 januárjában érte el eddigi legmagasabb szintjét, akkor 111,4 ponton állt a mutató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Wizz Air UK megkapta a hatósági engedélyt az Egyesült Államokba közlekedő járatok üzemeltetésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Üveges Topo Chico-hiány az Egyesült Államokban: a The Coca-Cola Company nyárig szünetelteti a gyártást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Aldi: újabb nagy amerikai expanzió jön – üzletnyitások, logisztika és kiszállítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


