Romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban októberben
Elemzők által várt javulás helyett romlott a fogyasztók gazdaságba vetett bizalma az Egyesült Államokban októberben elsősorban a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt, aminek a következtében nőtt azoknak a száma, akik szerint a jövőben kedvezőtlenebbül alakulhat a munkaerőpiaci helyzet.
A Conference Board nonprofit gazdasági kutatóintézet kedden azt közölte, hogy a szeptemberi 101,3 pontról októberben 100,9 pontra gyengült a fogyasztói bizalmi index. Elemzők javuló mutatóra, 102 pontra számítottak októberre.
A felmérés szerint az amerikai fogyasztók a jelenlegi helyzet kapcsán derűlátóbbak, mint egy hónappal korábban, a kilátások kapcsán viszont borúlátóbbak.
A jelenlegi helyzet megítélésének almutatója a szeptemberi 98,9 pontról 104,6 pontra javult, a következő fél évre vonatkozó várakozásokat tükröző alindex ugyanakkor 102,9 pontról 98,4 pontra esett októberre.
A Conference Board fogyasztói bizalmi index áprilisban 85,7 ponton érte el idei mélypontját, de ez az érték így is jócskán meghaladta a minden idők mélypontját jelentő, 2009 elején mért 25,3 pontot. A járvány kirobbanása előtt, februárban 132,6 ponton állt a mutató.
A Conference Board minden hónap utolsó keddjén közölt indexe – a Michigan egyetem hangulatindexével együtt – a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék a fogyasztás alakulását. A személyes fogyasztás az amerikai hazai össztermék (GDP) mintegy 70 százalékát adja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Digitális mérföldkő az amerikai Ahold Delhaize életében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Trump vámcsökkentései átrendezhetik a globális élelmiszerpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
