Romlással zárta a tavalyi és javulással kezdte az idei évet a GKI konjunktúraindexe

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 01. 24. 01:17

A GKI konjunktúraindexe a novemberi és decemberi csökkenés után 2022 januárjában visszaemelkedett tavaly novemberi szintjére. A GKI-nak – az EU támogatásával készített – felmérése szerint az év első hónapjában az üzleti és fogyasztói várakozások is emelkedtek, de míg az előbbiek érezhetően elmaradnak, az utóbbiak jóval kedvezőbbek tavaly novemberi szintjüknél. Ugyanakkor a járvány előttihez viszonyítva az üzleti bizalmi index magasabban, a fogyasztói alacsonyabban áll.

Az üzleti szférán belül januárban a szolgáltató cégek kivételével minden ágazat derűlátóbbá vált, s immár a kereskedelemben sem több a pesszimista, mint optimista cég. Az ipari bizalmi index a decemberi átmeneti visszaesés után januárban ismét emelkedett. Ez a rendelésállomány kedvezőbb megítélésnek és a javuló termelési várakozásoknak volt a köszönhető, az exportlehetőségekről és a készletekről alkotott vélemény romlott. Az építőipari termelők hangulata januárban hibahatáron belül javult, de ezen belül a mélyépítőké romlott. Az előző háromhavi termelés és főleg a rendelésállomány értékelése érezhetően kedvezőbb lett. A kereskedelmi bizalmi index a decemberi jelentős csökkenést követően kisebb mértékben, de emelkedett. Az eladási pozíció megítélése jelentős mértékben javult, a rendeléseké pedig kissé pozitívabb lett. A szolgáltatói bizalmi index januárban valamelyest csökkent, romlott az általános üzletmenet és a várható forgalom megítélése.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága harmadik hónapja enyhén csökken, bár januárban már csak hibahatáron belüli mértékben. Azonban továbbra is minden ágazatban több a létszám növelésére, mint csökkentésére számító cég, leginkább az iparban. A foglalkoztatási szándék főleg az építőiparban mérséklődött. Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme december után januárban is csökkent, bár még messze van a járvány előttitől. A cégek áremelési törekvése az építőipar kivételével – ahol a decemberi történelmi csúcshoz képest némi fékeződés történt – minden ágazatban tovább erősödött. A kereskedelmi cégek körében a decemberi kétharmadról háromnegyedre nőtt az áremelésre készülők aránya. A szolgáltató szektorban ez az arány bő 50%. A fogyasztók inflációs várakozása viszont több hónapos erősödés után második hónapja gyengül. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetét a vállalatok továbbra is pesszimistán látják – különösen a kereskedelmi és szolgáltató szektorban –, de ennek mértéke januárban enyhült. A lakosság véleménye is kedvezőbb lett.

A GKI fogyasztói bizalmi index a novemberi jelentős csökkenés után decemberben és januárban is emelkedett, tavaly nyári szintjére tért vissza. A lakosság saját januári pénzügyi helyzetét a decemberinél kissé kedvezőbbnek látta, közel azonosnak a járvány előttivel. A megtakarítási képesség megítélése ugyancsak kedvezőbb lett. A lakosság a nagyértékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét a decemberinél sokkal rosszabbnak érezte.

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink