Romániában törvénnyel korlátozták a rovarlisztet tartalmazó termékek forgalmazását
Romániában ezentúl csak az áruházak elkülönített polcain, jól látható figyelmeztető felirat kíséretében szabad olyan rovarlisztet tartalmazó termékeket forgalmazni, amelyeket élelmiszerekként ismert el és engedélyezett az Európai Unió.

Korlátozzák a rovarliszt forgalmazását
Az erről szóló, Marcel Ciolacu miniszterelnök és két képviselőtársa által kezdeményezett, november végén megszavazott törvényt hétfőn hirdette ki Klaus Iohannis államfő.
A törvény tiltja, hogy a hagyományos termékek országos jegyzékébe felvett élelmiszerekbe rovarlisztet keverjenek. A törvény pontos leírást tartalmaz arról, miként kell a rovarszármazékkal előállított élelmiszereken a fogyasztók számára azonnal érthető módon feltüntetni az összetevőket, valamint azt is, hogy ezek allergiás reakciókat válthatnak ki az erre érzékeny fogyasztóknál. Éttermek esetében az étlapon fel kell tüntetni, hogy használtak-e rovarlisztet az ételhez, és erről a vendéget is tájékoztatni kell.
„Az embereknek tudniuk kell, hogy mit vásárolnak, és a címkének egyértelműnek kell lennie, teljes információt kell tartalmaznia ezekről a termékekről. A gazdasági patriotizmus a helyi termelők és a hagyományos román termékek és élelmiszerek védelmét jelenti”
– mutatott rá áprilisban, a tervezet beterjesztésekor az azóta kormányfői megbízatást kapott Marcel Ciolacu akkori házelnök.
Romániában az év elején élénk sajtóvisszhangot váltott ki, hogy az Európai Bizottság engedélyezte a házi tücsökből nyert por felhasználását élelmiszerek előállításához. A bukaresti mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcát akkor vezető Petre Daea nyilatkozatok sorozatában bírálta a brüsszeli döntést, és arra biztatta az ország lakosait, hogy „hagyják a tücsköket ciripelni, egyenek inkább románul”.
A román fogyasztóvédelem már Marcel Ciolacu törvénytervezetének beterjesztése előtt előírta, hogy a rovarkészítményeket jól látható, 20-as méretű Times New Roman betűtípussal írt tájékoztató felirattal kötelező ellátni, amelyen jelezni kell az összetevőket.
A házi tücsök a harmadik rovar, amelyet élelmiszer-összetevőként engedélyeznek az uniós piacon, miután 2022 júliusában a közönséges lisztbogár lárvája, novemberben pedig a vándorló sáska felhasználását engedélyezték fehérjealternatívaként.
A román média által rögtönzött közvélemény-kutatások szerint a románok többsége idegenkedik attól, hogy rovarokból készült élelmiszert fogyasszon.
Kapcsolódó cikkeink
A karácsony a konyhában kezdődik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megszorítások árnyékában is bővül a román kiskereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Illegális cigarettagyárra bukkant a román rendőrség az erdélyi Szeben megyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >