Romániában a beltéri vendéglátóhelyek megnyitását tervezi a kormány
Romániában a múlt héten először csökkent az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a kormány pedig azt fontolgatja, hogy engedélyezi a vendéglátóhelyek beltéri részeinek megnyitását – jelentette be hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.
„Most már azt mondhatjuk, megállítottuk a járvány gyorsulását” – állapította meg a kormányfő, arra utalva, hogy a több hónapos növekvő tendencia után most először fordult elő Romániában, hogy az előző hetinél kevesebb megbetegedést regisztráltak: míg augusztus 10-16 között 8693, augusztus 17-23 között már csak 8044 új fertőzést diagnosztizáltak az országban.
Bár Klaus Iohannis államfő múlt héten még azt mondta, a vendéglők megnyitásáról csak a fertőzések számának jelentős csökkenése esetén lehet szó, az ágazat képviselőinek tüntetése után Ludovic Orban miniszterelnök most úgy vélekedett: a nyári turistaidény lejártával, és a hőmérséklet csökkenése közepette mindenképpen megoldást kell találni arra: hogyan lehet biztonságos körülmények között újranyitni a vendéglőket. „A hegyekben hideg van ahhoz, hogy egy teraszon szolgálják fel a reggelit” – magyarázta.
Romániában a rendkívüli állapot feloldása után csak a kerthelyiségek működését engedélyezték, a vendéglátóhelyek beltéri részének július elsejére tervezett megnyitását a hirtelen növekedésnek indult fertőzésszám miatt elhalasztották.
A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) hétfői jelentése szerint az utóbbi 24 órában 825-tel emelkedett és így a 80 ezret közelíti az eddig beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, olyan körülmények között, hogy – hétvége lévén – a szokásos 20-25-ezernél jóval kevesebb, mintegy 6500 tesztet értékeltek ki.
Az utóbbi napon újabb 37 koronavírussal fertőzött beteg vesztette életét, ezzel 3300 fölé emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma. Az ismert aktív fertőzöttek száma – amit nem a GCS közöl hivatalosan, hanem a fertőzések, halálesetek és gyógyulások számából lehet kikövetkeztetni – hétfőn meghaladta a 40 ezret. Közülük több mint 7400-an vannak kórházban, az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma pedig az 500-at közelíti. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megnyílt a Żabka 100 Froo üzlete
A lengyel Żabka csoport megnyitotta 100. Froo márkájú kényelmi boltját…
Tovább olvasom >Áprilisban 0,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi árbevétel Romániában éves összevetésben
A nyers adatok szerint áprilisban 0,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Tavaly kilenc százalékkal nőtt a Lidl forgalma Romániában
A Lidl Romania 2024-ben erőteljes növekedést könyvelhetett el: az üzletlánc…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >