Romániában 1,9 százalékkal nőtt tavaly a kiskereskedelmi árbevétel
Romániában 1,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi árbevétel 2023-ban az egy évvel korábbihoz viszonyítva – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó bevételek 3,6 százalékkal nőttek éves összevetésben, míg a nem élelmiszer jellegű termékek esetében 3,8 százalékos volt a növekedés. Az üzemanyagok forgalmazása terén 4,4 százalékos visszaesés következett be.
2023 decemberében a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2022 azonos időszakához képest. Az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó árbevétel 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a nem élelmiszer jellegű termékek terén a növekedés 1,6 százalék volt. Az üzemanyagok forgalmazásából származó árbevétel 11,3 százalékkal csökkent.
A naptárhatással kiigazított adatok éves összevetésben 1,5 százalékos növekedést mutatnak. Az élelmiszerek, italok és dohányáru esetében 5,1 százalékkal nőtt az árbevétel, a nem élelmiszer jellegű termékek terén pedig 3,9 százalékkal. Az üzemanyagok kiskereskedelmi forgalma 10,6 százalékkal csökkent decemberben.
A romániai kiskereskedelmi forgalom 2023-as árbevételének növekedése elmaradt a 10,4 százalékos átlagos éves inflációs ráta mögött.
Kapcsolódó cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Hárommilliárd eurót fektet Penny romániaia terjeszkedésébe a REWE
A német REWE csoport tízéves, hárommilliárd eurós beruházási tervet jelentett…
Tovább olvasom >Románia szigorította a száj- és körömfájás elleni óvintézkedéseket
A ragadós száj- és körömfájás vírusának európai terjedése miatt Románia…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >