Rohamosan nő a láncokban a bioválaszték

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 02. 29. 08:00

Egész Európában bioforradalom van: az üzletág évente két számjegyű növekedést produkál. Magyarországon ennél jóval szerényebb az előrelépés, de azért nálunk is bővül a biopiac. Gazdálkodási okok miatt kevesebb ugyan a termelő, de egyre több feldolgozó és kereskedő csatlakozik.Világszerte egyre többen kedvelik a biotermékeket, de a fogyasztók általános véleménye, hogy magasnak tartják az áraikat. A biovásárlási szokásokat firtató piackutatók szerint a nem vásárlók közül Észak-Amerikában és Európában is minden második megkérdezett a drágasággal indokolja tartózkodását. Az is biztosnak tűnik, hogy a fellendülés folytatása a kedvezőbb árakon, a kínálat bővülésén és az áru elérhetőségén múlik. A fogyasztók a bio­élelmiszereket egyértelműen saját egészségükkel és jó közérzetükkel (wellness) kötik össze; évtizedünk életstílusának két legfontosabb trendjével.

Növekszik a tábor botrányok után
Amint Dörnyei Otília, a GfK Hungária Piackutató Kft. cégvezetője elmondta: kétévente ismétlődő kutatásaik szerint általában az elhivatottakból válnak biofogyasztók. Magyarországon két, a 25–45 éves korosztályban és az 50 évnél idősebbeknél figyelték meg, hogy lelkes biofogyasztókká lettek. A fiatalabbak esetében a gyermek megszületése jelent késztetést, hogy a jövevénynek biztos hátterű élelmiszereket vásároljanak. Később a családi fogyasztást is úgy alakítják át, hogy a saját, valódi fogyasztói kosarukba minél több bioélelmiszer kerüljön. Az idősebb korosztály – ha képesek megfizetni a drágább biotermékeket, akkor – motiváltságának fő meghatározója: az egészség féltése.
A GfK kétévente készít bio­élelmiszer-attitűd kutatást. A legutóbbi szerint, négyből három magyar fogyasztó egyáltalán nem vásárol bioélelmiszert, és a jövőben sem akar. A vásárlók a biológiailag ellenőrzött minőséget főként zöldség- és gyümölcs, kenyér és ivólevek vásárlásakor tartják szem előtt. Jellemző az is, hogy a biósok tábora egy-egy nagyobb élelmiszerbotrány után általában gyarapodik. Ugyanis a többség bízik a biotermékek igazolójegyeiben.
Az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó élelmiszert legalább heti gyakorisággal vásárlók aránya mindösszesen 3,1 százalékra tehető.

Túlsúlyban a szervezett kereskedelem
A bioélelmiszerek közül a kutatás szerint legnépszerűbbnek a biozöldségek, -gyümölcsök és a húsfélék tűnnek. A cégvezető szerint ebben szerepet játszik az is, hogy a válaszadók között sokan a falusi, háztáji termékeket – származzék ez a fogyasztói piacok kistermelőitől vagy a vidéken élő rokonságtól – biónak gondolják. Olyan élelmiszernek, amelyiket nem nagy­üzemi, leegyszerűsítve nem különböző vegyszereket segítségül hívó technológiával készítenek. A tudatos biotermék-vásárlók 42 százaléka e termékcsoport árukínálatából választja a biológiailag ellenőrzött minőségűt.
A bioélelmiszer beszerzési helyének meghatározására vonatkozó, több válasz megjelölését is engedő kérdésre a vásárlók legnagyobb arányban – 43 százaléka – a hipermarketeket említette. A válaszadók 25 százaléka piacon szerzi be az ökológiai minőségű élelmiszereket, 18 százalék a láncba szerveződött kis boltokat említette, míg 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy ő maga termeli meg ezeket az élelmiszereket. A szaküzleteket, azaz bioboltokat a megkérdezettek 15 százaléka említette beszerzési forrásként.

Parkolópályán a biotermesztés
– Magyarországon tavaly mintegy tíz százalékkal növekedett a biotermékek forgalma, de még így is alig egy százalékkal részesedik az összes élelmiszer-fogyasztásból – mondta Roszik Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Ez elmarad a fejlettebb biokultúrájú országoktól. A magyar biotermelés mintegy 80 százalékát exportálják, így annak csak ötöde kerül hazai fogyasztókhoz. Az is a teljes képhez tartozik, hogy sokféle olyan, külföldön készülő késztermék kapható a boltokban, amelyek alapanyagát Magyarországon termelték.
A Biokontroll célkitűzései között szerepel, hogy megismertessék és elfogadtassák az ökológiai mezőgazdasági termelést az árutermelő gazdálkodókkal, a tudományos élettel, valamint az, hogy képzéseket szervezzenek gazdák, feldolgozók, kertbarátok számára. A célkitűzések megvalósítása során több ezer fő vett részt a Magyar Biokultúra Szövetség tanfolyamain, tudományos konferenciáin, és beindult a termelés is, amelyben meghatározó szerepe volt a Nyugat-Európából érkező piaci impulzusoknak és szakembereknek is.
– Míg Európában a fogyasztókkal együtt évről évre gyarapszik a termelők tábora is, addig hazánkban már csak 110 ezer hektáron, azaz a termőterület szűk egy százalékán termesztenek bioélelmiszert. Ez az arány az uniós átlag mintegy fele – mondta Roszik Péter.
Magyarországon 2004 óta megállt a biotermesztés növekedése. A korábbi gyors megugrást ugyanis egy támogatási program segítette elő, amely már kifutott, így a jelentkezők száma is apad. Az új belépőknek a piacon kellett volna, illetve kellene megtalálniuk számításaikat. Ez azonban nem egyszerű: a hétköznapiról a biotermesztésre való három évig tartó átállás évei alatt költségeik csak nőnek. A remélt extra árbevétel pedig addig várat magára, amíg a szigorú ellenőrök meg nem adják a terménynek a biominősítést. A helyzet 2009-től változhat: az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretében induló pályázatok segítik az ökogazdálkodókat, ezekkel a támogatásokkal sokaknak újra rentábilissá válhat a biotermelés.

Bővül a biozöldség-kínálat a Sparban
Egyre több feldolgozó és kereskedő csatlakozik a nemzetközi jogosítványokkal rendelkező, szigorúan ellenőrzött Biokontroll-lánchoz. A nyilvántartásokban 402 feldolgozó és a 126 kereskedő szerepel. (Bioterméket tavaly július óta csak regisztrált cég forgalmazhat.)
A kereskedelmi láncok üzleteiben tíz éve jelentek meg a biotermékek, elsőként a – jelenleg a Sparhoz tartozó – Kaiser’s hálózatában.
– Az Interspar hipermarketekben kapható 30 ezer-féle cikkből csak 300 a biotermék. Az egyszázalékos aránnyal szemben Nyugat-Európában e termékkör részesedése az 5-7 százalékot is eléri – mondja Laber Zsuzsa, a Spar Magyarország Kft. kommunikációs vezetője. A biotermékek nagy része magyar gyártóktól, forgalmazóktól származik.
A Spar elsőként kezdte el hálózatában forgalmazni a biotermékeket, és évek óta az egészségtudatos életmód, az egészségre törekvő vásárlói magatartás fontosságát hangsúlyozza kommunikációjában. Rendszeres tanácsadással, ismertető anyagokkal segíti a vásárlókat. A Spar hálózatában a magas minőségi kritériumok miatt jellemzően több az igényes vásárló, aki meg is engedheti magának a biotermékek vásárlását, és figyel családja egészségére – egészségtudatos. A biotermékek forgalma 2007-ben ugrásszerűen nőtt a Spar hálózatában.
A kommunkációs vezető szerint a legfontosabb változás, hogy a jelenlegi bio zöldség-gyümölcs választék jelentős bővülés előtt áll. Bio banán, kivi, karotta, citrom már kapható a hálózatban. 2008 februárjában bővítik a bio zöldség-gyümölcs kínálatot, bevezetik a Natur Pur bio zöldség-gyümölcs szortimentet, ez további 8-10-féle olyan terméket jelent, mint például a narancs, cukkini, alma, koktélparadicsom.
Az év során az exkluzív Spar saját márkás biotermékek sora – amelyet Natur Pur néven 2006 óta forgalmaznak – szintén jelentősen bővülni fog.
Megtudtuk azt is, hogy a biotermékek nagy részét magyar gyártóktól, forgalmazóktól szerzik be. Ami a Spar saját márkás exkluzív biotermékcsaládját, a Natur Pur termékeit illeti, ezek az osztrák bio-ag­rár­­gaz­­dál­­ko­­dás­­ból szár­­maz­­nak. A magyar ter­me­lőket is bevonják a sa­ját márkák előállításába, liszt, tej már magyar a bio­-sa­ját­már­ka alatt, azonban a magyar termelők volumengondok­kal küzdenek.
A bio a Cora hipermarketjeiben az első áruház nyitása óta stratégiai terméknek számít – jelzi Tóth Katalin, az áruházlánc szóvivője. Mintegy félezer bioterméket tartanak, de ezek száma tavaly 40 százalékkal növekedett. Magyar beszállítóktól vásárolnak, de importált termékeket is árusítanak. A legkeresettebb biotermék a nádcukor, a tökmagolaj, a tönkölybúzapehely, a zöldség- és gyümölcskoktél, a tej és a gyümölcslé.

Készletgondokat generál a fejlődés
Majd egy évtizede indult el a Biopont szekere, akkor 2 fővel és nagy lelkesedéssel gabonák, magvak és aszalványok kicsomagolásával. A Biopont Kft. 1998 óta folyamatosan fejleszti üzletmenetét a hazai piacon. 1998-ban még csak öten dolgoztak a cégnél, most már 45-en vannak, mondta Bella Viktória, a Biopont Kft. ter­­mékme­­ned­zsere. A Biopont Kft. tevékenységi körébe tartozik az élelmiszergyártás, -csomagolás és nagykereskedelem. Elsősorban reformélelmiszerek, ezen belül biominőségű termékek előállítása és forgalmazása a fő profil.
Bella Viktória szerint a dinamikusan fejlődő bioélelmiszer-üzletágban visszatérő gondot jelent, hogy hamarabb kifogynak a készletek, mint hogy az új termést betakarítanák. A gyártói kapacitással általában gördülékenyebben tudják az iramot tartani, a csomagolások és kiszállítások egyre nagyobb mennyisége könnyebben lekövethető. A minőség tekinte­tében az élelmiszeriparban a csúcsot jelentik a vegyszermentes körülmények között termelt, előállított és mesterséges anyagokat nem látott feldolgozott natúr és bioélelmiszerek.
A növekedést igen jól szemlélteti, hogy 2005-re már Magyarországon, Belgiumban, Olaszországban és Németországban gyártják a Biopont saját márkás termékeit, azonban a hazai gyártók adják a termelés alapját. A Biopont Kft. által forgalmazott élelmiszerek Biopont márkanév alatt találhatók meg a boltok polcain. A másik csoport a natúr termékek, Vegabond márkanév alatt. Harmadik márka a 2006-ban elindított Prime Food, amellyel már három tendert megnyert a cég.

A hazai piacon is élesedik a verseny
Magyarországon, ahogy szerte Európában, a legkedveltebb bioélelmiszerek közé a zöldség, gyümölcs és tojás tartozik – többek között ezt állapította meg a Nielsen piackutató vállalat 46 országban, köztük Magyarországon, internethasználók körében végzett globális kutatása.
A piackutatók statisztikáiban fontos helyen állnak a biotejtermékek, ezt támaszthatja alá az is, hogy Magyarországon a bioállattartással foglalkozók kétharmada szarvasmarhát is tart. Az egyre növekvő keresletért folytatott versenyt jól mutatja, hogy a számos külföldi biotejtermék mellett most már a magyarok is egyre erősebb versenyt folytatnak a vevőkért.
Németh Vilmos, a váci Naszálytej Zrt. elnöke elmondta, hogy tavaly még egyetlen nagyüzemi biotej-előállítóként a Zöldfarm Biotej UHT, friss és savanyított tejtermékekből – biotej, biotejföl, natúr, valamint szedres és barackos ízesítésű biojoghurt, valamint biokefir – viszonylag széles választékkal jelentek meg az üzletek polcain. Tavaly mintegy 3,5 millió liter tejet vásároltak fő beszállítójuktól.
Az igazán különleges terméknek számító biohal forgalmazása nem egyszerű. Pedig a Hortobágyi Halászati Zrt. például azért indította el a biogazdálkodást, mert területük a Hortobágyi Nemzeti Parkban van – a nagyobb jövedelem nem igazán játszott ebben szerepet. Ahogy Sebestyén Attila, a vállalat kereskedelmi vezetője elmondta, a külföldi piacokon általában 50 százalékos ártöbbletet jelent a biominősítés, itthon legfeljebb 20-30 százalékot.
– Ám ez a magasabb ár nem feltétlen jelent többletjövedelmet – tette hozzá –, ugyanis a biotermelés a hagyományos termeléshez képest kisebb hozammal s nagyobb ráfordítással jár.
Ám a nemzeti park területén nekik környezetkímélő módszerekkel kell gazdálkodniuk, és akkor már a végterméket érdemes bióként forgalmazni. Eddig ragadozó és növényevő halakkal jelentek meg a piacon. Az édesvízi biohalakat német és osztrák piacra is exportálják. Ugyanis a hazai forgalmazás esetleges növelése szempontjából korlátot jelent, hogy a biotermékeknek külön árusítóhelyet, akváriumot vagy hűtőpultot kell fenntartani, ezért marad a kivitel.
Czauner Péter

Biotermeléssel foglalkozó vállalkozások száma az elmúlt 10 évben (darab)
1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
Ellenőrzött terület (ha) 8 232 11 397 15 772 21 565 32 609 47 221 79 178 103 672 113 816 128 690 122 615 116 197 110 000 *
Vállalkozások száma 108 127 161 330 327 471 764 995 1155 1420 1353 1249 1203
* becsült Forrás: Biokontroll Kft.

Kapcsolódó cikkeink