Federer a legdrágább sportmárka
Mióta a közösségi média kiemelkedően fontos platformja lett a hirdetéseknek, a nagyvállalatok óriási pénzeket fizetnek azoknak a sztársportolóknak, akiken keresztül a lehető legtöbb embert érhetik el. A sportszponzoráció olyannyira virágkorát éli, hogy évente 62 milliárd eurót költenek rá globálisan -olvasható a Világgazdaság Online-on.
Nem meglepő, hogy a csapatsportok szintjén a világ legnépszerűbb sportágában, a labdarúgásban találhatjuk a legtöbb szponzorpénzt, a vállalatoknak ez a sportág biztosítja a legnagyobb megjelenési lehetőséget a márkaépítés terén.
Rengeteg olyan csapat van, amelyet mögött több tízmillió eurós, dolláros vagy fontos támogatói háttér leledzik, de mind közül kiemelkedik a Manchester United–Chevrolet-frigy, amelynek értelmében a Chevrolet évi 47 millió fontot fizet azért, hogy a vörösök mezén láthassuk óriási méretű logóját.
Fotó: AFP
Pontosan ugyanennyit kap a Barcelona is a Rakuten technológiai vállalattól azért, hogy ott virítson a játékosok csíkos dresszén a cég neve. Ez kétszer annyi, mint amennyit az előző mezszponzor, a Qatar Airlines fizetett annak idején.
A Premier League második legjelentősebb mezszponzorpartnere a Yokohama gumigyártó, amely évi 40 millió fontot perkál a Chelsea-nek. Kiemelkedő együttműködésnek számít még a Tottenham évi 35 milliós megállapodása az American Insurance Associationnel, illetve a 30 millió fontot érő Arsenal–Emirates-partnerség.
Az egyéni sportolók ennél sokszorta jobban járhatnak, hiszen nem kell osztozniuk a pénzeken. Egyes tornák és versenyek meglehetősen busásan jutalmazzák a győzteseket, a teniszezők wimbledoni győzelme például 2 millió fontot hoz a konyhára.
Ám ezek a pénzdíjak sok esetben a játékosok vagy a versenyzők bevételének csak elenyésző hányadát teszik ki, főleg, ha belegondolunk, hogy egy olimpiai aranyérem mintegy 25 ezer dollárt ér. Tehát, ha egy Grand Slam megnyerése nagyjából 2-4 millió dollárt hoz, hogyan lehetséges, hogy Serena Williams bankszámláján 160 millió dollár áll? A válasz természetesen a szponzoráció.
A legendás teniszezőnő évente körülbelül 20 millió dollárt keres olyan támogatók által, mint a Nike, a Wilson, a Gatorade vagy az IBM.
Még tavaly is befolyt 18 millió dollár, amikor fél évig nem vett ütőt a kezébe gyermekének születése miatt.
Extrém eset, hogy a már visszavonult atléta, Usain Bolt is évi 30 milliót keresett csak szponzorációból, többek közt a Puma és a Visa jóvoltából.
Nála kevesebbet kaszált Lionel Messi, a Barcelona ikonja: 2016-ban 28 millió dolláros jövedelemre tett szert csak szponzorpénzekből. Ezt követően 2017-ben élethosszig tartó szerződést írt alá az Adidasszal, amely olyan összegű megállapodásról szól, hogy azt egyelőre még nem is merték nyilvánosságra hozni a felek. Azt viszont tudjuk, hogy Messi szakmai és reklámértéke együtt napjainkban nettó 340 millió dollár.
A kosárlabdázó LeBron James 2015-ben kötött, szintén élethosszig tartó Nike-kontraktusa a GQ jelentése szerint több mint 1 milliárd dollárról szól. Vele kapcsolatos friss hír, hogy másodszor is elhagyja a Cleveland Cavalierst: a 2010 és 2014 között már a Miami Heatben is szereplő klasszis igent mondott a Los Angeles Lakers vezetőségének: 154 millió dolláros, négyéves szerződést kötött.
LeBron mellett a Nike másik nagy fogása Cristiano Ronaldo, aki tulajdonképpen egy sétáló hirdetőtábla. Ő is élete végéig hordja a Nike felszereléseit, ám ezenfelül olyan cégekkel is szerződésben áll, mint a Tag Heuer vagy a Herbalife. A 2017-ben az év legjobban fizetett sportolójának választott portugál nettó piaci értéke 400 millió dollár.
Mindent és mindenkit leköröz azonban a svájci teniszlegenda, Roger Federer, aki 65 millió dollárt zsebelt be szponzorpénzekből. Ebből a legjelentősebb tétel, 40 millió dollár a Barilla tésztagyártótól érkezik. A legjobban szponzorált sportolók listáján minden bizonnyal marad a trónon Federer, mert ha a hírek igazak, hamarosan aláírja új szerződését az Uniqlo sportszergyártóval, amely tíz évre 300 millió dollárt fizet majd neki. (vg.hu, Kreivich Orsolya)
Kapcsolódó cikkeink
A SPAR Austria lett a 2025-ös sívilágbajnokság főszponzora
A SPAR Austria bejelentette, hogy a 2025-ös Saalbachban megrendezésre kerülő…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által generált reklámokkal újít a SPAR Szlovéniában
A SPAR Szlovénia mesterséges intelligencia (AI) technológiát alkalmaz digitális csatornáin…
Tovább olvasom >Nagyszabású nyereményjáték a Hervis hazai üzleteiben
Augusztus 18-ig vehetnek részt a Hervis vásárlók a nyereményjátékon. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >