Réthy Pál: a vízgazdálkodást kiemelt stratégiai kérdésként kell kezelni
Magyarországon a vízgazdálkodást a jövő kiemelt stratégiai fontosságú kérdéseként kell kezelni – fogalmazott a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára szerdán a Budapesten, a víz világnapja alkalmából tartott ünnepségen.

(Fotó: Pixabay)
Réthy Pál hangsúlyozta: az éghajlatváltozás súlyosbodásával a vízkészlet egyre nagyobb jelentőségűvé válik, és ma már nemcsak minőségének, hanem mennyiségének védelme is fontos. A vízkészlettel körültekintően és takarékosan kell bánni, mert az éghajlatváltozás következtében Magyarországon is csökkenő mennyiségű és egyenetlenebb eloszlású csapadékkal kell számolni a jövőben – mutatott rá. Kiemelte: a víz, mint stratégiai jelentőségű erőforrás szerepe társadalmi, környezeti és gazdasági szempontból is jelentősen felértékelődött, a vízkészletek védelme és hasznosítása a fenntartható fejlődés egyik kulcsfontosságú tényezőjévé vált.
Réthy Pál beszédében emlékeztetett: az ENSZ 1993-ban jelölte ki március 22-ét a víz világnapjává
Az elmúlt 30 évben egy-egy aktuális témát választottak ki, amely felhívja a figyelmet a víz alapvető szerepére, idén a jelmondat úgy hangzik: „változtass most!”. Közölte: egyes becslések szerint az EU területének közel egyharmada van kitéve olyan vízhiányos helyzetnek, amikor a kereslet egy bizonyos időszakban meghaladja a rendelkezésre álló kínálatot. A helyettes államtitkár azt mondta: a víz és a vízi erőforrások fenntartható használata a hatékonyság növelésével, az innovációval, a pazarlás kerülésével, az újrahasználattal lehetséges.
A vízügyi ágazat 2022 végéig 79 projektet valósított meg 412 milliárd forint értékben
Műszakilag lezárult két nagy beruházás, a Vásárhelyi terv továbbfejlesztésével a Felső-Tisza árvízvédelmi rendszerének kiépítése a Tisza-tó tározó megvalósításával, valamint a Tisza hullámtér nagyvízi meder vízszállító képességének javítása Szolnok és Kisköre között. A geoprojektek mellett 2021-től a helyreállítási és ellenállóképességi terv vízgazdálkodási beruházásai 50 milliárd forint támogatással valósulhatnak meg többek közt a Duna-Tisza-közi homokhátságon és a Rábaközben – tette hozzá. Szólt még az öntözésese gazdálkodás erősítéséről, illetve az aszály elleni rendszer fejlesztéséről is. Az ünnepségen Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára több elismerést is átadott az ágazatban tevékenykedőknek.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Magyarországot nem éri felkészületlenül az aszály
Még nem tudni, milyen súlyos lesz és milyen következményekkel jár…
Tovább olvasom >Európai Központi Bank: a vízhiány jelenti a legjelentősebb természeti kockázatot az európai gazdaság számára
A felszíni vízhiány jelenti a legjelentősebb természeti kockázatot az európai…
Tovább olvasom >Budapesten tartják a FAO élelmezési és mezőgazdasági stratégiai találkozóját
Ma vette kezdetét az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO)…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >