Részsiker a szlovák-magyar Tokaji-ügyben
Törölte az Európai Bizottság az eredetvédett borok közösségi nyilvántartásából azt a szlovák bejegyzést, amely a Tokaj jelzőt az oltalom alatt álló földrajzi jelzések közt regisztrálta Szlovákia javára.
Továbbra is szerepel azonban a nyilvántartásban a szlovák igény az oltalmazott eredetmegjelölés kategóriájában, szintén jogellenes állapotot tükrözve.
"A jelenlegi probléma rámutat az E-Bacchus rendszer azon hiányosságára, hogy a Bizottság a bejegyzéseket és a törléseket nyomonkövethetetlenül végzi" – hangsúlyozta Tabajdi Csaba. Kiemelte, hogy a Bizottság cselekvése mindenképpen előrelépés, azonban nem elégedhetünk meg a részleges sikerrel. A szlovák bejegyzés azon túl, hogy minden jogalapot mellőz – az ezt lehetővé tevő jogszabályt Szlovákia 2009-ben hatályon kívül helyezte -, a tokaji bortermelők érdekeit is sérti.
Szlovákia ugyanis egy korábban kötött megállapodás értelmében köteles lett volna a szlovák bortörvényt e tekintetben harmonizálni a magyar szabályozással, kiigazítani a borok technológiai leírását, szabályozni a borkategóriákat, független szakmai szervezetek felállítani, valamint együttműködni boraik közös (magyar-szlovák) ellenőrzésének megvalósításában. Ezekből máig semmi nem valósult meg. Amennyiben a Bizottság nem törli a megmaradt szlovák bejegyzést, a magyar félnek nem marasd más lehetősége, mint az Európai Bírósághoz fordulni – írja az Origo.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 6,1 százalékkal emelkedtek januárban
2025 januárjában az ipari termelői árak átlagosan 9,1 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >Húsvéti sonkákat, gyümölcsleveket és gluténmentes termékeket vizsgál a fogyasztóvédelem
Megkezdte a húsvéti sonkák, gyümölcslevek és gluténmentes termékek vizsgálatát a…
Tovább olvasom >Lóga Máté: az elrugaszkodás éve lehet 2025
A kiskereskedelmi forgalom dinamikus bővülése azt mutatja, hogy az elmúlt…
Tovább olvasom >