Rengeteg pénz ragadhat be a SZÉP-kártyákon
A SZÉP-kártya birtokosok életében fontos dátum május 31-e, ugyanis eddig az időpontig el kell költeniük a munkáltatótól 2016-ban kapott, eddig fel nem használt juttatásokat – idézi az MKB Bank közleményét a Világgazdaság Online.
Mindennapos fizetőeszközzé vált a hét évvel ezelőtt bevezetett MKB SZÉP-kártya, felhasználóinak száma meghaladta a 222 ezer főt. Idén márciusig mintegy 77,4 milliárd forint juttatás érkezett a plasztikokra, melyből a kártyabirtokosok kifizetései által megközelítőleg 69 milliárd forint már vissza is áramlott a magyar gazdaságba.
Május 31-ig még hátra van másfél hónap, de minden eszközt megragadunk arra, hogy tájékoztassuk tagjainkat arról, hogy az MKB SZÉP-kártyákon még mintegy 615 millió forint vár elköltésre a munkáltatóktól 2016-ban kapott, eddig fel nem használt juttatásokból – mondta el Dr. Nagyiványiné Fodor Katalin, az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft. ügyvezető igazgatója.
Ez a lehetőség kártyabirtokosok 19 százalékát érinti. Az elmúlt egy hónapban, kizárólag a lejáró egyenlegekből közel 115 millió forintot költöttek el a SZÉP-kártya birtokosok Fodor szerint.
Az MKB SZÉP-kártya 21 506 elfogadóhelyén a vendéglátás alszámla a legközkedveltebb, ezt a szálláshely alszámla követi. A bank tapasztalata szerint a legváltozatosabb szolgáltatási körrel rendelkező szabadidő és rekreációs alszámla lehetőségeivel élnek legkevésbé kártyabirtokosaink.
A szabadidő és rekreációs alszámla lehetőségei között találhatóak a speciális gyógyászati technikák, homeopátiás kezelések, bizonyos egészségügyi vizsgálatok, masszázs, látásvizsgálat, lovas oktatás, sporthorgászat, fogászati terapeuták, szájhigénikusok tevékenysége, de még beszédterápia vagy akár táboroztatás is finanszírozható a terhére.
Természetesen az alacsonyabb összegeket is el lehet költeni, cukrászdákban, növény- és állatkerti belépőkre vagy sétahajó jegyre is akár az egész család számára – hangsúlyozza a közlemény. (Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >A SZÉP-kártya, az egészségpénztári tagság és az áruhitel is növeli a költési hajlandóságot
A Széchenyi Pihenőkártya mindennapok része: a SZÉP kártya tulajdonos magyarok…
Tovább olvasom >Optimista tervekkel vág neki 2025-nek a DIEGO
Erősödő árérzékenység, kiszámíthatatlan szabályozási környezet és új vásárlói szokások –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >A vendéglátóhely-nevek és a brit humor – A nap képe
Az angolok imádják a(z angol) humort, láthatóan még a vendéglátóhelyek…
Tovább olvasom >