Rengeteg import burgonya érkezik Magyarországra
A zöldség-gyümölcstermelők nehéz időszakot élnek át, és ez hatással van a termelésre is. Különösen a burgonyatermelés katasztrofális helyzetben van, hiszen az export volumene 2023 első negyedévében 68,7%-kal csökkent az előző évhez képest.

A burgonya átlagára is több mint három és félszeresére emelkedett
A paradicsom esetében viszont pozitívabbak az előrejelzések, míg a hagyma másik alapzöldségünk szenvedett az elmúlt években. Az AKI friss jelentése szerint a zöldségexport értéke 14,9%-kal emelkedett, míg az import értéke 20,2%-kal nőtt, így az export hiány 2023 első három hónapjában 57,4 millió euróra nőtt. Hazánk általában nettó importőr friss zöldségek terén az év első hónapjaiban, míg fagyasztott és szárított zöldségekből számottevő kivitel van. A burgonyaexport jelentősen visszaesett idén, mintegy 70%-kal, 556 tonnát tett ki, de az exportárbevétel 14,5%-kal nőtt.
A burgonya átlagára is több mint három és félszeresére emelkedett. A behozatal továbbra is meghaladja a kivitel volumenét és értékét, a burgonyaimport mennyisége növekedett, értéke pedig 16,8 millió eurót jelentett. A fő importpartner Franciaország volt, de jelentős mennyiség érkezett Hollandiából, Németországból és Szlovákiából.
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését,…
Tovább olvasom >Fordulat a hazai burgonyapiacon: nőtt a termelés, csökkent az ár
2024-ben a hazai növénytermesztés volumene 11%-kal csökkent, ugyanakkor a burgonya…
Tovább olvasom >NKFH: burgonyacsipszet hívtak vissza a forgalomból idegen anyagok miatt
A forgalmazó visszahívta a forgalomból az Alnatura burgonyacsipszet, mert a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >