A hamis termékek között nagy az élelmiszerek aránya Kínában

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 01. 24. 12:04

Kínában tavaly összesen több mint 100 ezer hamis vagy gyenge minőségű terméket érintő ügyben jártak el – derül ki a kínai minőség-ellenőrzési hatóság jelentéséből.

A 2011-ben vizsgált 111 300 féle áru összértéke nagyjából 5,5 milliárd jüan, vagyis 200 milliárd forint körül mozgott – tájékoztatott a minőségellenőrzési és karantén főhivatal azzal, hogy közel 1200 ügyben folytatódott a rendőrségen az eljárás.

A szakemberek megállapították azt is, hogy tavaly az egyes esetek átlagértéke jelentősen megnőtt az egy évvel korábbiakhoz képest. Míg 2010-ben alig haladta meg a 37 ezer jüant, addig 2011-ben 53 500 jüan volt, s a vizsgált ügyekből 800-nál a 150 ezer jüant is meghaladta.

Az eseteknek közel a fele volt élelmiszerekkel, építőanyagokkal és a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos. Kínában tavaly több élelmiszerbotrány kapott nyilvánosságot, így például ismét találtak melaminos tejet, elterjedt a zsírégető klenbuterol sertéstápba adagolása annak érdekében, hogy az állatokban nagyobb legyen a színhús aránya, s volt, hogy tiltott ételszínezékkel sárgították be a kínai kenyeret, hogy a vásárlók kukoricalisztből készültnek higgyék. Nagy port vert fel a használt étolaj újrahasználatára kialakult bűnbandák leleplezése is.

Még tavalyi sajtójelentések szerint az egyre erősödő és hangját hallató érdekvédelem, illetve a közvélemény nyomására a kínai kormány szigorúbb fellépést ígért a hamisítások, a fogyasztókra veszélyt jelentő visszaélések megfékezésére. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink