Reneszánszukat élik a hungarikum szőlőfajták

Nem a világfajtákkal kell bizonyítanunk; óriási potenciál rejtőzik a helyi fajtákban, a piac is keresi az izgalmas, egyedi dolgokat a borrengetegben – állítja Gál Péter, az FM helyettes államtitkára, akivel a hungarikumok témájáról beszélgettünk.

Gál Péter
helyettes államtitkár
FM

Magyarország különleges szőlészet és borászat szempontjából. Nem is olyan régen a világ egyik legismertebb borszakírója, Hugh Johnson ezt egy londoni kóstolón újra alátámasztotta, amikor azt mondta, hogy három nagy borkultúra létezik Európában: a francia, a német és a magyar. A magyar borok különlegesek – értékelt Gál Péter –, tele egyéniséggel és sokszínűséggel, mely nemcsak a termőtáj különlegességében és változatosságában köszön vissza, hanem az egyedi fajták összetételében is.

Révai Nagy Lexikona szerint: „A hungarikum szó szerint jelenti mindazt, ami magyar, vagy ami a magyarságra vonatkozik.” Ha pusztán a szőlőfajtákat nézzük, akkor a kárpát-medencei fajtákat, amik már évszázadok óta itt vannak, úgymond régi fajták és bortörténelmileg szorosan ide kötődnek, illetve azok az új fajták, amik a magyar szőlőnemesítés termékei, hungarikumoknak szoktuk nevezni. Kiemelt hungarikumként a Magyar Értéktár részét a tokaji aszú képezi.

Míg számos világfajtája van Magyarországnak, és szép borokat készítenek a termelők, egyre jobban mutatkozik a tendencia, hogya fogyasztók a kárpát-medencei fajtákat preferálják. A furmint összterülete majdnem 300 hektárral nőtt az elmúlt 10 évben, a hárslevelűé pedig közel 500 hektárral, a kéknyelű megháromszorozódott, ami a területet illeti, de nőtt a kadarkáé is. Mára a hungarikumfajták lettek, még ha kicsit is, de többségben a világfajtákkal szemben.

A helyettes államtitkár aláhúzta: a Borkiválóság Programban is érzékelhető egyfajta eltolódás a világfajtáktól a helyi, autochton fajták felé, főleg ami a Fehér Borkiválóságokat illeti. Az aszúk mellett (amik tradicionálisan is furmintra és hárslevelűre épülnek) a száraz boroknál is a legkomolyabb sikereket ezek a fajták, azaz a furmintok és a hárslevelűk érték el. Még érdemes megemlíteni az olaszrizlinget és a juhfarkot, amelyek szintén kiemelkedő eredményt értek el. Míg a kékszőlőknél a kadarka és a kékfrankos tud többek között olyan kiemelkedő minőséget produkálni, amit nemzetközi szinten is elismernek.

Nemzetközi szakértők már rég felfedezték, hogy milyen nagy lehetőségek rejlenek a helyi fajtákban. Michael Broadbent, Master of Wine kiemelte, hogy a világfajták (chardonnay, cabernet sauvignon és társai) szinte mindenhol ott vannak a világon, ezekkel a fajtákkal nehéz világviszonylatban egy kis termőterülettel rendelkező országnak labdába rúgni a nemzetközi piacokon. André Parcé és Jacques Puisais, a nemzetközi borakadémia tagjai első magyarországi látogatásukon elismerték, hogy rengeteg potenciál van a helyi, könnyű és illatos fajtákban, mint a cserszegi fűszeres vagy Irsai Olivér, miközben a furmint is nagyon ígéretesnek tűnt számukra. Az ilyen és hasonló vélemények egyre jobban csak erősödnek a nemzetközi szakértőkön keresztül, de a helyi fogyasztók és a magyar gazdák is felfedezik, komolyan veszik, és egyre szebb borok készülnek belőlük.

Miért is fontos ez? Azonkívül, hogy számos szakember lát ezekben a fajtákban az egyes borvidékeken rengeteg fantáziát, és a piac is keresi az izgalmas, egyedi dolgokat a borrengetegben, a magyar borvidékeknek szükségük van egyfajta identitásra is, amivel azonosíthatóak. Míg a szőlőfajta egy eszköz az adott vidék bemutatására, egy fontos eszköz, hiszen ezen keresztül ismerik meg az emberek, mire képes az adott borvidék. Európában egyre több borvidéken már régóta – vagy újonnan – felismerik, hogy mennyire fontos egy-egy adott fajta. Stílust és típust tud teremteni a fajta a minőség mellett, ha rajta keresztül szólal meg a borvidék. Ebben nagyon fontos szerepet játszanak a magyar, a helyi, a hungarikumfajták, hiszen Magyarországon kívül igen kevés helyen telepítik őket és készítenek belőlük bort. Ezért is lehetünk méltán büszkék, hogy ennyire különleges és egyedi a magyar bor.