Business Days 2018. szeptember 25-28.

Dátum: 2018. 09. 25. 09:00

A Trade magazin, mint az FMCG piac első számú szaklapja szeptember utolsó hetében megrendezte a szakma döntéshozóinak legnagyobb találkozóját.

Idén szeptember 25-28. között, hagyományosan ismét Tapolcán, a Hotel Pelionban, vártuk vendégeinket.
Az esemény 4 napján közel 750 vendég fordul meg, több, mint 100 előadó részvételével zajlottak a programok. Kis- és nagykereskedők, gyártók, szolgáltatói beszállítók vettek részt, vezetői szinten.

Az eseményen az elmúlt egy év legfontosabb történéseiről és a közeljövő kilátásairól beszéltünk és hallgattunk előadásokat. Elemeztük a piacot, beszéltünk stratégiáról, márkákról, innovációkról, szabályozásról, a piaci környezet változásairól, az előttünk álló lehetséges kihívásokról gyártói és kereskedői oldalról egyaránt. A meghívott előadók és kerekasztal-résztvevők független gazdasági szakemberek, piackutatók, mindennap FMCG gyártói vagy kereskedelmi céget vezető ikonikus személyek, szövetséget és érdekképviseletet képviselők, a szolgáltatói kör elismert kollégái, illetve a minisztériumok képviselői voltak.

Idén már 12. alkalommal szerveztük meg az eseményt, és minden évben más, aktuálisan jellemző motívumra építjük.
Idén a mese volt a központi téma majd. Ez, az elmúlt pár év pozitív piaci eredményeinek, de az ezzel párhuzamosan megjelenő nehézségeknek köszönhetően azt a címet eredményezte, hogy:
Egyszer volt, hol nem volt… – Vitézek, próbatételek és a fele királyság
Mesés eredmények, valós aggodalmak

Konferencia program napok szerint kattintható!
A pirossal kiemelt előadóknak letölthető az előadása!

[/openable]

 

 

9.00–9.30 BeköszöntőHermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője

9.30–10.30 Mese, mese, mesketeNapindító gondolatok –  Pál Feri atya – HOL VOLT, HOL NEM VOLT… Hogyan emlékezzünk a múltunkra és hogyan álmodjuk a jövőnket!

10.30–11.00 Tejben, vajban… Kávészünet

11.00–12.00 Hetedhét országon is túlMakrogazdasági kerekasztal
     MODERÁTOR: Krizsó Szilvia, kommunikációs tanácsadó és tréner, a Lánchíd Klub tagja

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Balázs Ildikó, az Országos Kereskedelmi Szövetség társelnöke és az Auchan Retail Magyarország minőségügyi és vállalati kapcsolatok igazgatója
     Dr. Fábián Ágnes, a Magyar Márkaszövetség elnöke, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója
     Gál Lóránd, az Erste Bank KKV régióvezetője
     Kozák Ákos PhD., a GfK Hungária ügyvezető igazgatója    
     Mekler Anita, a PricewaterhouseCoopers partnere
     Szöllősi Réka, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója

12.00–13.00 Terülj, terülj, asztalkám! Ebéd

13.00–14.30 A dzsungel könyveBeszállítói kerekasztal
     MODERÁTOR: Zsinkó Bálint, a HD Group ügyvezető igazgatója, a Lánchíd Klub tagja

Bevezetőt tartja:
     Pádár Katalin, a Kantar Hoffmann ügyfélkapcsolati igazgatója – Mennyire szuper a szupermarket? Avagy vásárlási trendek és a szupermarketet pozicíója

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Árok Gábor, a Monster Energy country manager
     Ács Tamás, az Unilever kereskedelmi igazgatója
     Gyenes András, a Scitec Nutrition ügyvezető igazgatója
     Perjés Ákos, a Haribo ügyvezető igazgatója
     Sóskuti György, a Nestlé Hungária kereskedelmi igazgatója
     Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezető igazgatója

Közben 10 perces mesék:
     Kerekes László, az Orbico ügyvezető igazgatója – Felébresztenéd az alvó oroszlánt?

14.30–14.50 Tejben, vajban…Kávészünet

14.50–16.30 Többet ésszel, mint erővelKereskedelmi kerekasztal 1. rész: Benzinkutak és patikák
     MODERÁTOR: Baja Sándor, a Randstad Csehország, Magyarország, Románia ügyvezetője, a Lánchíd Klub tagja

Bevezetőt tartja:
     Vágyi Erik, a Nielsen értékesítési igazgatója – Többet és mást okosan

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója
     Forgó Szabolcs, a Patika Management üzletfejlesztési igazgatója
     Gyúrós Péter, a Shell Hungary convenience retail managere CEE
     Mike Sándor, az Auchan Magyarország üzemanyag ágazat igazgatója
     Dr. Orosz András, a MOL kiskereskedelmi-üzletág igazgatója

16.30–16.50 Tejben, vajban…Kávészünet

16.50–18.30 Alíz CsodaországbanKereskedelmi kerekasztal 2. rész: Szupermarket
     MODERÁTOR: Szalókyné Tóth Judit, a Boyden partenere, a Lánchíd Klub tagja

Bevezetőt tartja:
Turcsán Tünde, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója – Alíz:”… nagyon kevés dolog lehetetlen…”

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Gyelán Zsolt, a CBA elnökhelyettese
     Hovánszky László, a METSPA ügyvezető igazgatója
     Mezei János, a CO-OP Star kereskedelmi igazgatója
     Szili László, a Reál kereskedelmi igazgatója

18.30–20.30 Végtelen történetSzabadprogram

20.30–24.00 A palackba zárt GinVacsora, tombola és szórakoztató programok
     20.30-21.30 Vacsora
     21.30-22.30 Révész Richárd Latin Trió a lobbiban
     22.30-23.30 Tombola
FOTÓK – PICTURES

9.30–10.30 Mese, mese, meskete – Napindító gondolatok
     Dr. Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese – A vártnál gyorsabb, de lassuló növekedés
     Dr. Törőcsik Mária egyetemi tanár, a Trend Inspiráció vezetője – Az életedért futsz? És látsz közben? – Ezópusz állatmeséje apropóján

10.30–11.00 Tejben, vajban…Kávészünet

11.00–12.00 Az aranytojást tojó tyúkMakrogazdasági kerekasztal
     MODERÁTOR: Krizsó Szilvia kommunikációs tanácsadó és tréner, a Lánchíd Klub tagja

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Benedek Eszter, a Magyar Termék ügyvezető igazgatója
     Eölyüs Endre, a Mastercard Europe country managere
     Dr. Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese
     Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára
     Ondré Péter, Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója
     Dr. Törőcsik Mária egyetemi tanár, a Trend Inspiráció vezetője
     Vidács Gyula, a Magyar Franchise Szövetség elnöke

12.00–13.00 Terülj, terülj, asztalkám!Ebéd

13.00–14.30 Magyar népmesékBeszállítói kerekasztal
     MODERÁTOR: Szilágyi László, a ActionCOACH üzleti tanácsadója, a Lánchíd Klub tagja

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Fleischmann Krisztina, Univer Product értékesítési és marketing vezérigazgató helyettese
     Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezető igazgatója
     Justin István, a Szamos Marcipán ügyvezető igazgatója
     Korin Katalin, a Zwack Unicum országos kereskedelmi vezetője
     Schobert Norbert, a Norbi Update Low Carb tulajdonosa
     Szakács Hedvig, a Zimbo Perbál ügyvezető igazgatója

A beszélgetés végén kerül átadásra a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíj.
A verseny fővédnöke, Dr. Nagy István agrárminiszter, díjat átadja a Farkas Sándor az Agrárminisztérium miniszter-helyettesi feladatokat is ellátó parlamenti államtitkár továbbá a díjat közösen alapító Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője és Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője

14.30–14.50 Tejben, vajban…Kávészünet

14.50–16.30 A három kívánságKereskedelmi kerekasztal 1. rész: Nagykereskedelem
     MODERÁTOR: Benedek László, a Viresol kereskedelmi és marketing igazgatója, a Lánchíd Klub tagja

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Dr. Andrejszki Richárd, a Chef Market vezérigazgatója
     Jászter Csaba, az Országos Dohánybolt Ellátó ügyvezető igazgatója
     Stephane Maurin, a Metro beszerzési igazgatója
     Noszlopy Zoltán, a CBA beszerzési igazgatója, a Partner Log ügyvezető igazgatója
     Szabó Attila, a CO-OP Hungary beszerzési igazgatója

Közben 10 perces mesék:
     Üveges Judit, az Intrum értékesítési vezetője – Pénzügyi kihívások
     Vatai Krisztina, a GS1 üzletfejlesztési igazgatója és
     Köves Gergely, a TE-FOOD International projekt managere –Élelmiszer és élőállatok nyomon követése a Blockchain technológia segítségével az ellátási láncokban

16.30–16.50 Tejben, vajban…Kávészünet

16.50–18.30 Az égig érő paszulyKereskedelmi kerekasztal 2. rész: Hazai láncok, Franchise, Nemzeti dohányboltok
     MODERÁTOR: Rácz József, a Prémium Kert ügyvezető igazgatója, a Vitamin Szalon franchise tulajdonosa, a Lánchíd Klub tagja

Bevezetőt tartja:
     Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen értékesítési igazgatója – A végtelenbe és tovább

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Gyelán Zsolt, a CBA elnökhelyettese
     Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezető igazgatója
     Nagy Sándor, a G-Roby ügyvezető igazgatója
     Szabó Attila, a CO-OP Hungary beszerzési igazgatója
     Szili László, a Reál kereskedelmi igazgatója
     Tóth Zoltán, a Trafik.hu Franchise ügyvezető partner

Közben 10 perces mesék:
     Kovács Szabolcs, a Mastercard Europe regionális termékfejlesztési vezetője – Kosárérték növelés új módszerrel, majd
     Szelei Szilárd a JCDeaux vezérigazgatója – Digitális utcabútorok – Mesésen emelkedő image és vásárlás.

18.30–20.30 Végtelen történetSzabadprogram

20.30–24.00 Eszem, iszom, dínom-dánomKerti BBQ-parti, díjátadó és szórakoztató programok
     21.15-22.00 Az Év kereskedője 2018. – Mastercard díjátadó
     22.00-23.30 Fenyő Miklós nagykoncert – a   támogatásával

9.30–10.30 Mese, mese, mesketeNapindító gondolatok
     Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára – Élelmiszergazdasági kihívások
     Jaksity György, a Concorde elnöke – A mese vége vagy a vég meséje?

10.30–11.00 Tejben, vajban…Kávészünet

11.00–12.00 Négyszögletű Kerek ErdőMakrogazdasági kerekasztal
MODERÁTOR: Krizsó Szilvia kommunikációs tanácsadó és tréner, a Lánchíd Klub tagja

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára
     Dr. Hajdu Balázs, az Országos Kereskedelmi Szövetség Jogi Munkabizottságának vezetője
     Jaksity György, a Concorde elnöke
     Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, a VOSZ Kereskedelmi Tagozatának elnöke
     Soltész Gergő, a Takarék Jelzálogbank igazgatósági tagja

12.00–13.00 Terülj, terülj, asztalkám!Ebéd

13.00–14.30 Óriások földjénMárkaszövetségi kerekasztal
     MODERÁTOR: Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára, a Lánchíd Klub tagja

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     José Matthijsse, a Heineken ügyvezető igazgatója
     Minas Agelidis, a Coca-Cola HBC ügyvezető igazgatója
     Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója
     Sófalvi Attila, a Mars market directora
     Venter Zoltán, az Essity ügyvezető igazgatója

Margóról olvasva: Lánchíd Alapítvány – mint a mesében, Hermann Zsuzsanna, Matus István és a Diákok

14.30–14.50 Tejben, vajban…Kávészünet

14.50–16.30 A kiskakas gyémánt félkrajcárjaKereskedelmi kerekasztal 1. rész: Hipermarket, Diszkont, Drogéria
     MODERÁTOR: Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature tulajdonos-ügyvezetője, a Lánchíd Klub tagja

Bevezetőt tartják:
     Kurucz Péter, a Nielsen kereskedői kapcsolatok igazgatója – Gyémánt félkrajcár: Hol és mire?
     Turcsán Tünde, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója – Hol hever a félkrajcár

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Czigány Ferenc, az Eurofamily kereskedelmi igazgatója
     Flórián László, a Rossmann ügyvezető igazgatója
     Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezető igazgatója
     Józsa Mariann, a dm cégvezetője    
     Lakatos Attila, az Azúr Drogéria cégvezetője
     Szomolányi Márk, az Auchan Retail Magyarország digitalizációért és internetes kereskedelemért felelős vezetője

Közben 10 perces mesék:
     Oggy Popov, a Prospecto.hu alapító vezérigazgatója és
     Zájer Attila a TV2 ügyfélkapcsolati igazgatója – Digitális szórólapok: a kiskereskedők és márkák lehetőségeinek világa

16.30–16.50 Tejben, vajban…Kávészünet

16.50–18.30 Táltos paripánKereskedelmi kerekasztal 2. rész: E-kereskedelem
     MODERÁTOR: Nagy Sándor, az Ecommerce Hungary elnöke, Lánchíd Klub tag

Bevezetőt tartják:
     Dobra Zsanett, a dunnhumby customer knowledge research leadje – Vásárlói kalandok E-commerceföldjén
     Tari Annamária szakpszichológus – Y, Z és Alfa generáció – új vásárlók

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Horti Zoltán, a Tesco online üzletágvezetője
     Ing. Vadkerti Réka, a Webshop értékesítési menedzsere
     Őri Gergely, a Jateknet.hu ügyvezető igazgatója
     Szomolányi Márk, az Auchan Retail Magyarország digitalizációért és internetes kereskedelemért felelős vezetője
     Vadász Illés, a Google industry managere

18.30–20.30 Végtelen történetSzabadprogram

20.30–04.00 A széttáncolt cipellőGálavacsora, díjátadók és szórakoztató program
     21.00-22.30 Meglepetés program és díjátadók – Életmű-díj, SuperStore-díj, Születésnaposok köszöntése
     22.30-04.00 Zenél a Vegas Show Band

9.00–10.00 Tarisznyát vállra!Kijelentkezés

10.00–12.30 Hamuba sült pogácsaCégvezetői útravaló

10.00–11.00 Amit a valódi mesehősöktől tanulhatunkÉletről, halálról, önmegvalósításról
     Krizsó Szilvia kommunikációs tanácsadó és tréner:
     Szó lesz többek között Alföldi Róbertről, Csernus Imréről, Gálvölgyi Jánosról, Jaksity Györgyről, Király Júliáról,
Kulka Jánosról, Molnár Piroskáról, Stohl Andrásról…

11.00-12.30 Kalandok Alaszkától az Antarktiszig
     MODERÁTOR: Németh Ottó, a Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozatának alelnöke, a Henkel Magyarország üzletágigazgatója, a Lánchíd Klub tagja

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
     Balogh Ottó szánhúzó-versenyző, az Iditarod első és eddig egyetlen magyar versenyzője
     Klein Dávid hegymászó, Himalája Koronája expedíciósorozat
     Rakonczay Gábor extrém expedíciós, „A jég birodalmában Grönlandtól a Déli-sarkig”

12.30–14.00 Terülj, terülj, asztalkám!Ebéd

14.00 Itt a vége, fuss el véle!

A beszélgetésben és a konferencián is részt vesznek a Lánchíd Klub tagjai:

Hovánszky László elnök (Metspa); dr. Andics Jenő (Carneol); Baja Sándor (Randstad); Balogh Tibor (OMV); Benedek László (Viresol); dr. Boros Péter (Genetic Immunity); dr. Csirszka Gábor (Estraco); Csongovai Tamás (SuperShop); Fazekas Endre (Pek-Snack); Fekete Zoltán (Márkaszövetség); Flórián László (Rossmann); Földesi György (Binzagr); Gyenes András (Scitec); Házi Zoltán (Nagybani Piac); Hermann Zsuzsanna (Trade magazin); Justin István (Szamos Marcipán); Kedves Ferenc (Partner in Pet Food); dr. Kozák Ákos (GfK); dr. Köves András (NT); Krizsó Szilvia (Krizshow); Kujbus Tibor (Reál); Magyar Péter (Tradeover); dr. Miklósvári Géza (MAGYÜSZ); Nagy Sándor (e-commerce); Németh Ottó (Henkel); Poór Zoltán (Puratos); Rácz József (Prémium Kert); Seregi György; (Piko-Pet Food Kft) Sófalvi Attila (Mars); Sóskuti György (Nestlé); Soltész Gergő (Takarékbank / Ostoros); Strasser-Kátai Bernadett (Real Nature); Szalókyné Tóth Judit (Boyden); Szautner Péter (FrieslandCampina); Szilágyi László (Forward Progress Consulting); dr. Tímár Imre (Tanner Trade); Tóth Zoltán (MindZ); Vuleta Zsolt (Borsodi); Zsinkó Bálint (HD Group); dr. Fischer Béla; Kuti Ferenc; Matus István; Murányi László; Saltzer Kornél; Soltész Gábor; Székács Tibor; Tarsoly József

A Trade magazin, a TMK klub 2019-es évi anyagai letölthetőek a logóra kattintva!

Támogatók:

Alfa_Romeo_Logo    cba120 Coca cola  detkiij diginstore dg új logo120     Essity_logo_colour_120  GS1 Hungary logo R_CMYK   Jeep_logo_black   kantar-hoffmann-120 kometalogo_vektoros   LM_logo120 magyarbrandsJOmagyarbrandsJO  mpl_120   magyartermek Martini  Mastercard   metro120  nestleteljes120NP_Logo_LockUp120 ostoros120PANYOLAI_PALINKAK_120   Popai Hungary green120   poy_uj  PwC_fl_120        Spar  superbr  Tesco