Rendezetlen Brexittel élelmiszerhiány vár a britekre
A Nagy-Britanniában elfogyasztott élelmiszer 80 százalékát importálják, ezért komoly gondban lehetnek a britek, ha végül alku nélkül hagyják el az Európai Uniót – írja a Business Insider és a HSBC elentése nyomán az index.
Népszerű, de téves vélekedés, hogy csak az ételek felét kell behozatalból fedezni, a valós szám magasabb ennél, a brit élelmiszerimport eléri a 80 százalékot, ha minden alapanyagot figyelembe veszünk. Ráadásul sokan hajlamosak az alku nélküli brexit lehetséges következményeit is alábecsülni, a konzervatív párt tagjai között például egy felmérés szerint 76 százaléknyian vannak, akik túlzónak vagy egyenesen légből kapottnak tartják az ezzel kapcsolatos negatív előrejelzéseket, aggodalmakat.
A HSBC szerint komoly áruhiány alakulhat ki az élelmiszerpiacon, ha megvalósul a no-deal forgatókönyv, ráadásul mélyhűtött termékek felhalmozásával sem lehet készülni a dologra, mert már most 100 százalékon üzemel Nagy-Britannia hűtőkapacitása.
Az élelmiszerhiányt súlyosbíthatja, hogy az iparág dolgozóinak jó része (például a kamionsofőrök, akik az ételeket szállítják) külföldi vendégmunkás, így a brexit utánra prognosztizált munkaerőhiány érzékenyen érintheti a szektort. (index)
Kapcsolódó cikkeink
Életnagyságú csokoládé versenyautóval indítja F1‑partnerségét a KitKat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az export lehet a magyar gazdák egyik kitörési lehetősége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordkarácsony a Lidlnél Nagy-Britanniában: 1,1 milliárd font feletti forgalom négy hét alatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

