Remekel a Balatoni turizmus

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 08. 08. 10:35

A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is – írja a Világgazdaság Online.

Az idén akár kétjegyű is lehet a vendégforgalom növekedése a Balatonnál– mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke. A 23 tagszervezetet, illetve közel 3 ezer turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő szervezet elnöke azt mondta, hogy rendkívül felértékelődtek és keresettek lettek a magánszálláshelyek, így a tótól távolabbi települések is jobban részesülhetnek a turizmusból.

Tapasztalatai szerint nagyon nehéz most szállást találni a Balatonnál. Akadnak, akik kocsikban alszanak, vagy sátrat vernek fel a kocsijuk mellé. A szakember túlzónak nevezte a nyár eleji, munkaerőhiány miatti aggodalmakat, hiszen a vendéglátóhelyek egyre magasabb színvonalon, felkészülten teljesítenek.

A forgalomnövekedés nemcsak a hőségnek, hanem annak is köszönhető, hogy sok az izgalmas, színes program, a Balaton vízminősége pedig hibátlan, annak ellenére, hogy százezrek fürdőznek benne – mondta a BTSZ elnöke. Úgy látja, a Balaton a strandok, közterek fejlesztései eredményeképp egyre vonzóbb. Elmondása szerint a szálláshelyek bővülésére 2020-tól lehet számítani, így a következő időszak sürgető feladata lesz a régió közlekedési, parkolási gondjainak megoldása.

„A keszthelyi strandok látogatottsága rekordot döntött szombaton, az átlagoshoz képest mintegy 30 százalékkal többen váltottak jegyet” – közölte a Keszthelyi Városüzemeltető Nonprofit Kft. strandüzemeltetésért felelős munkatársa. Csendes Antal elmondta, hogy a 3500 ember befogadására alkalmas Városi Strandon szombaton teltház volt.

Pintér Tamás, Siófok városüzemeltető cége, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy az esőzések miatt a város két fizetős strandjának eddigi forgalma valamivel elmaradt a tavalyitól, de ezt még ellensúlyozhatja, ha augusztusban száraz, meleg marad az idő.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az mondta, hogy hőség idején megnőnek a legutolsó pillanatokban leadott foglalások az olyan szállodáknál, amelyeknek van medencéjük, vagy a közelükben strand található. Könyid László – aki a hévízi Hotel Európa Fit vezérigazgatója is egyben – úgy tapasztalta, hogy az utóbbi egy-másfél hétben megszaporodtak az akár csupán három napon belüli foglalások, amelyek egyébként ritkák a szállodáknál.

A tavaly augusztusi foglalásokkal összehasonlítva az idén 5-10 százalékkal nőtt országszerte a medencével rendelkező vagy strandközeli szállodák kapacitásának kihasználtsága, ami plusz vendégéjszakákat és bevételt jelent. A hévízi szállodánál például közel 15 százalékkal emelkedett a foglaltság az utolsó pillanatokban érkezett vendégek jóvoltából – tette hozzá az MSZÉSZ elnöke.

Külföldön is népszerű a magyar tenger
A Balaton déli partjának legnagyobb szállodája, a 271 szobás, 4 és 5 csillagos minősítésű szálláshelyeket adó hotel Azúr értékesítési igazgatója, Sternóczky Balázs arról számolt be, hogy a kapacitás-kihasználtságuk eddig a tavalyi évhez hasonlóan alakult, a bevételük azonban nőtt, mivel átlagosan 8 százalékkal emelték az árakat. A külföldi vendégek aránya valamivel csökkent, jelenleg 35 százalék. Továbbra is a német turista a legtöbb és a korábbi éveknél többen jönnek Szlovákiából, Cseh- és Lengyelországból.

Lengyel Ernő, az Anna-bálokat rendező, négycsillagos, száz szobás, vendéglőt is üzemeltető balatonfüredi Anna Grand Hotel tulajdonos vezetője arról számolt be, hogy szerény, 3-4 százalékos forgalomnövekedést terveztek erre az évre, amit eddig teljesítettek. Az áraikat átlagosan egy-két százalékkal emelték. Az éttermi áfacsökkentést teljes egészében a bérek emelésére fordították.

Székely Ferenc, a 8 kempinget üzemeltető Balatontourist Kft. általános igazgatóhelyettese az mondta, hogy az idén eddig több mint 80 ezer vendég mintegy 300 ezer vendégéjszakát töltött el az egységeikben. Az augusztus 5-ig összegzett adatok szerint a vendégszám 0,4 százalékkal, a vendégéjszakák száma 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest.
A külföldi vendégek aránya az idén 40 százalék, némileg nőtt. A legtöbben Németországból, Dániából, Hollandiából, Csehországból, Lengyelországból és Ausztriából érkeztek. (vg.hu, MTI)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink