Rekordteljesítményt érhet el az agrárium idén
A magyar mezőgazdaság több szempontból sikeres évet zár idén, ennek köszönhetően a kibocsátás enyhén emelkedhet, meghaladhatja a 2600 milliárd forintot, ezzel újabb rekordszintet érhet el – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a növekedést elsősorban a szántóföldi növénytermesztés, a gyümölcstermesztés, illetve a baromfi ágazat alapozta meg.
Kukoricából 7,4 millió tonna került a magtárakba, amely 10 százalékkal több, mint egy éve. A búza termésmennyisége 5,2 millió tonna volt, megegyezik az előző évivel. A 988 ezer tonnás repcetermés 5,2 százalékkal haladta meg az előző évi szintet.
A gyümölcstermesztésben meghatározó alma mennyisége az idén meghaladta a 750 ezer tonnát, ami közel másfélszerese a 2017. évinek. Meggyből pedig 80-85 ezer tonna termett, ez szintén jelentősen felülmúlja az előző évi szintet.
A legtöbb állattenyésztési ágazat termelése is nőtt 2018-ban, a baromfiágazatban pedig a madárinfluenza hatásának kifutása figyelhető meg. A vágóhidak baromfivágása január-októberben élősúlyban 13 százalékkal bővült, ezen belül a kacsa- és a libavágások voltak a meghatározóak.
Az engedélyezett vágóhidak szarvasmarhavágása élősúlyban január-októberben 10 százalékkal emelkedett, a sertésvágások élősúlyban 1 százalékkal bővültek. Az élő sertés exportjának növekedése mellett csökkent az import, a juhágazatban meghatározó élőállat exportmennyisége január-szeptemberben 16 százalékkal nőtt – ismertették.
A mezőgazdasági termelői árak növekedése szintén hozzájárul a folyóáras kibocsátás emelkedéséhez, egyúttal kedvezően hat a mezőgazdaság ágazati szintű jövedelmezőségére – mutatott rá az AM. A termelői árak 2018. január-szeptemberben 2,2 százalékkal emelkedtek éves alapon – tették hozzá.
A szaktárca szerint mindezeknek köszönhetően a gazdaság dinamikus növekedéséhez a mezőgazdaság is hozzájárul idén. A bruttó hazai termék (GDP) volumene 2018. I-III. negyedévében a 4,8 százalékkal bővült, a mezőgazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal növekedett éves alapon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >