Rekordot döntött a Liszt Ferenc repülőtér utasforgalma novemberben
Több mint egymillió utas fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren novemberben, korábban még nem volt példa ilyen novemberi forgalomra – tájékoztatta a Budapest Airport (BA) hétfőn az MTI-t.
Az év tizenegyedik hónapjának végéig 12 milliónál többen érkeztek és indultak a ferihegyi terminálokról.
A közlemény szerint december közepén indul a karácsonyi és az év végi nagyüzem, így idén a forgalom várhatóan megközelíti vagy túl is lépheti a 13 milliós utasszámot, jelentősen meghaladva a tavalyi 11,4 milliós rekordot.
A BA várakozása szerint a január-februárban szokásos forgalomcsökkenés jövőre visszafogottabb lesz a korábbiaknál, azért is mert a 2017/18-as téli menetrendben 14 új járat indul Budapestről.
A BA emlékeztetett, a növekvő forgalom igényeinek kielégítésére két éve elindították a BUD 2020 elnevezésű, ötéves repülőtér-fejlesztési programot mintegy 160 millió euró, azaz 50 milliárd forint értékben.
Ennek keretében felújították az egyes futópályát, korszerűbb műszeres leszállító berendezést telepítettek, rövidesen megnyílik a repülőtéri szálloda, és jövőre átadják a nem-schengeni forgalmat bonyolító B-oldali utasmolót, ami 10 ezer négyzetméterrel bővíti az utasforgalmi területet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30 százalékkal nőtt 2023 márciusához képest
A vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30 százalékkal nőtt 2023…
Tovább olvasom >NGM: dinamikusan nő a turisztikai ágazat teljesítménye
Dinamikusan nő a turisztikai ágazat teljesítménye, márciusban a vendégek és…
Tovább olvasom >Nagy Márton: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő
Nagy potenciál van Hévízben, nemcsak az ország GDP-jének tizedét adó…
Tovább olvasom >További cikkeink
A legerősebb pékinas – A nap videója
Mai hősünk nyilván ezer más feladatot is elvégezhet (még a…
Tovább olvasom >Változatok egy témára: pohárjelző – A nap képe
Pohárjelző, ezúttal csak kedves kis állatok formájában; a csészék, bögrék,…
Tovább olvasom >