Rekordot döntött a sajátmárkás termékek piaci részesedése az olasz kiskereskedőknél
Az olaszországi kiskereskedők figyelme egyre inkább a sajátmárkás termékek felé fordul annak érdekében, hogy ellensúlyozzák az inflációt és a nagy márkákat kedvelő olaszok vásárlóerejének csökkenését.
A sajátmárkás termékek piaci részesedése az olasz kiskereskedők teljes bevételének 31,5%-ára emelkedett tavaly (ami rekordnak minősül) az előző évi 30,4%-ról és a 2019-es 28,3%-ról – derül ki a The European House Ambrosetti (TEHA) olasz tanácsadó cég tanulmányából.
A tanulmány szerint az olcsóbb sajátmárkás termékek előállítása nagyobb mértékben növekszik, mint a prémium termékeké.
– A kiskereskedő jelentős befektetéseket eszközölnak a sajátmárkás termékekbe – mondta Mauro Lusetti, az olasz kiskereskedelmi szövetség, az ADM elnöke.
Amellett, hogy a sajátmárkás termékek a kiskereskedőknek nagyobb kontroll biztosítanak az árak felett, a fogyasztói igényekre való hatékonyabb és gyorsabb reagálást is lehetővé tesznek – tette hozzá Lusetti.
Olaszországban a sajátmárkás termékek elterjedtsége az egyik legcsekélyebb Európában, de ez azt is jelenti, hogy van tere a növekedésnek – mondta a szakember.
A sajátmárkás termékek volumene változatlan árfolyamon számolva 332 millió euróval nőtt 2023-ban, szemben a kiskereskedők teljes forgalmának több mint 1,1 milliárd eurós csökkenésével.
Kapcsolódó cikkeink
Olaszországban vezeti be az Illycaffè a Coffee-B rendszert
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az olasz idegenforgalomban dolgozók eltérően értékelik a nyári szezon eredményeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vegyes eredmények a Carrefournál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Továbbra is száguldanak az élelmiszeripari árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám jöhet az élelmiszerárakban az EPR-díjak miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >