Rekordot döntött a felszámolási eljárások száma
Pénteken a felszámolások száma már meghaladta a tavalyi egész éves szintet. 2008-ban összesen 11 504 céggel szemben indult felszámolási eljárás, idén október 16-ig 11 525 jutott hasonló sorsra – adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató.
Már tavaly is rekordot döntött a felszámolás alá vont cégek száma, idén azonban már október közepén sikerült átadni a múltnak az előző csúcsot. A következő félévben a felszámolások növekedési üteme várhatóan lassulni fog és magas szinten stabilizálódik – véli Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Hiába érkeznek kedvező hírek a tengerentúlról és az európai gazdaság háza tájáról, a magyar cégek számára nincs vége a válságnak.
A felszámolt cégek átlagos egy évvel korábbi árbevétele folyamatosan emelkedik, ami azt mutatja, hogy a baj nemcsak a mikro- és kisvállalkozásokat éri el, hanem a több milliárdos árbevételű nagy cégeket is. „A fővállalkozók és nagy megrendelők bedőlése nyomán sok kisebb cég jut nehéz helyzetbe, mert a magyar gazdaságban eleve rendkívül alacsony a likviditás, a bankok pedig kihátráltak a hitelezésből, így kevés az esély a túlélésre" – állítja az Opten igazgatója.
A 2008 októberében kirobbant válságot megelőzően évekig 1,8-2% között stagnált a felszámolt cégek aránya. 2009-re kb. 2,5-2,6 százalék prognosztizálható.
Év végére a felszámolt cégek száma meghaladhatja a 15 ezret – írja a Piac & Profit.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Eltérően értelmezi a versenyhivatal vizsgálatainak eredményeit a kereskedelmi szövetség és a versenyhatóság
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >