Rekordnagyságú bevételt ért el az LG Electronics
Az LG Electronics (LG) az idei harmadik negyedévben 22,18 ezer milliárd koreai von konszolidált bevételt ért el, az üzemi nyereség 751,9 milliárd vont tett ki.
A bevétel a vállalat történetében a legmagasabb harmadik negyedévi értéknek számít, míg az üzemi nyereség a negyedik legjobb eredmény lett. A harmadik negyedévi teljesítményt számos negatív körülmény befolyásolta, köztük a piaci kereslet élénkülésének kitartó késlekedése, illetve a világ több pontján folytatódó geopolitikai konfliktusok. Mindez a globális szállítási költségek emelkedését eredményezte, ami hozzájárult a költségoldali növekedéshez. Az LG ezen akadályok ellenére immár a negyedik egymást követő negyedévben fenn tudta tartani az árbevétel év/év növekedését, mégpedig üzleti portfóliójának fejlesztése révén. Ez egyaránt jelentette az üzleti metódusok és modellek átalakítását, valamint a B2B tevékenységek kiterjesztését. Mindezen erőfeszítések eredményeként az LG részben ellensúlyozni tudta az elkerülhetetlen költségnövekedéseket, így a vállalat meg tudta őrizni erőteljes üzemi eredményét – ez az erős alapvető versenyképesség megtartását jelzi. Az LG azt tervezi, hogy még inkább felgyorsítja üzleti átalakulását, mégpedig a háztartási gépek előfizetéses modellje, a közvetlenül a fogyasztóknak történő eladás, valamint a volument hozó termékek értékesítésének kiterjesztése révén. Mindemellett a társaság célja, hogy folyamatos növekedést érjen el a B2B szektorban, miközben a platformalapú tartalom- és szolgáltatási üzletágakat is bővíti.
Kapcsolódó cikkeink
A Samsung bemutatja a One UI 8 bétaverzióját
A Samsung hamarosan bevezeti a One UI 8 szoftverfrissítést, amelynek…
Tovább olvasom >Hódítanak az akkumulátoros gépek és a robottechnológia Magyarországon
Egyre nagyobb teret hódítanak az akkumulátoros kerti gépek és a…
Tovább olvasom >Az SAP újragondolja a vállalati alkalmazások jövőjét: az AI mindenhol jelen lesz
Az SAP idei Sapphire konferenciáján olyan úttörő technológiai fejlesztéseket és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >