Rekordforgalom és növekvő piaci részesedés a 25 éves Vöröskő Kft.-nél

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 31. 10:58

Várakozáson felüli mértékben növekedett idén az Euronics Műszaki Áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft. árbevétele. A 100 százalékban magyar tulajdonú műszakicikk-kereskedelmi cég az év végére 50 milliárd forintot meghaladó forgalommal és 23 százalék fölötti piaci részesedéssel számol. Emellett, az Euronics kizárólagos hazai képviselőjeként tovább terjeszkedik az ország keleti régióiban. Az idei négy új üzletet jövőre további tíz követi majd. Az intenzív fejlesztések az áruházlánc egyéb tevékenységi területeire is jellemzők, a webes értékesítéstől a szakértői képzésekig.

euronics2

Átlagon felüli növekedés

A GfK Hungária 2014 első nyolc hónapjára vonatkozó adatai szerint a hazai műszakicikk-kereskedelmi piac 13,49 százalékkal bővült, a Vöröskő Kft. ugyanebben az időszakban 18,72 százalékos növekedést ért el. Egyebek mellett ennek köszönhető, hogy a vállalat piaci részesedése az utóbbi másfél évben 25 százalékkal nőtt, és mára meghaladja a 23 százalékot. (Idén júliusban és augusztusban a cég egyedül felülmúlta a hipermarketek összesített műszakicikk-forgalmát, még az új üzletek megnyitása előtt.) Az árbevétel emelkedése is legalább ennyire szembetűnő: az idei év végére várhatóan megközelíti az 50,5 milliárd forintot, ami 18 százalékos bővülés az előző évhez képest, és mintegy 10 százalékkal szárnyalja túl az év eleji várakozásokat. Az adatokhoz növekvő profit is társul, főként a költséghatékonyság fokozásának köszönhetően. A bevételhez viszonyított kiadások aránya folyamatosan csökken.

Folytatódó expanzió

Az év eleje óta a Vöröskő Kft. hazánkban kizárólagos joggal használja az Euronics márkanevet. Ezzel együtt jelentős terjeszkedésbe kezdett az ország keleti részén is. Idén eddig három új üzlet nyílt Jászberényben, Kecskeméten és Szegeden, amelyeket november 7-én követ a nyíregyházi áruház, 20-án pedig új, az eddiginél nagyobb és modernebb helyiségbe költözik a siófoki egység. A cég saját üzleteinek száma ezzel 67-re emelkedik, a franchise boltok száma 14. A szegedi és kecskeméti áruházak eladótere mintegy 700, a jászberényié 200 négyzetméter, valamennyi frekventált, jól bejáratott helyszínen működik, és több ezer árucikkel áll a vásárlók rendelkezésére.

Az elmúlt öt évben összesen mintegy 11 ezer négyzetméterrel növekedett a Vöröskő Kft. üzleteinek eladótere, így az év végén már 29 ezer négyzetméterhez közelít. A jövő évi tervek 10 újabb saját, és 10 franchise üzlet nyitásáról szólnak. Ezzel párhuzamosan növekszik az alkalmazottak száma is: az idei fejlesztések 93 új munkahelyet teremtettek, jövőre pedig 100 fősnél nagyobb bővítés várható, így a dolgozói létszám 1000 fölé emelkedik majd.

Tovább erősödő webes jelenlét

Az idei év egyik legjelentősebb vállalása volt a cég internetes felületeinek megújítása, ezzel együtt pedig egy úgynevezett hibrid értékesítési modell bevezetése. A WEB értékesítési pontok „beköltöztek” az áruházakba, és a kínálat virtuális kibővítése révén az aktuálisnál jóval nagyobb szortiment bemutatását teszik lehetővé. Bár 2014 a felkészülés éve volt, így is több mint 60 ponton fejlesztették a webes alkalmazásokat, és a modell szeptemberi bevezetése óta az áruházak a bázisidőszakhoz képest 160 százalékos növekedést produkáltak ezeken a felületeken. Ebben az esztendőben több mint 90 millió forintot fordítottak informatikai beruházásokra, és jövőre újabb 140 millió forintot költenek erre a célra. A Vöröskő Kft. nem titkolt célja, hogy 2015-ben a hazai internetes kereskedelem meghatározó szereplővé váljon.

Nemzetközi szinten is az élmezőnyben

Az Euronics nemzetközi hálózata is impozáns eredményeket könyvelhet el. Az értékesítési társulás 31 országban 27 kereskedőcéget fog össze, legújabb tagja Kazahsztán. Az Euronics Európa második legnagyobb műszakicikk-kereskedelmi hálózata, tavalyi forgalma 17,6 milliárd euró volt. A globális piacon ezzel a teljesítménnyel a harmadik helyet foglalja el.

Célkitűzések

Fajcsi Róbert, a Vöröskő Kft. kereskedelmi ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy 2014 sikerei egyértelműen a vásárlók készséges, szakértő kiszolgálásában gyökereznek. Az online értékesítés terjedése mellett is szükség van ugyanis hozzáértő eladóra, aki szükség esetén tanáccsal látja el a hozzá fordulókat. Éppen ezért e szakértő kereskedői image további erősítése a kiemelt célok között szerepel. A közismerten erős képzési rendszert még hatékonyabbá kívánják tenni, hogy mindenkor megfeleljenek a vevők által támasztott követelményeknek.

A műszaki áruházlánc prioritásként kezeli az innovációban betöltött szerepének erősítését is. Úttörő szerepet kívánnak vállalni az innovatív technológiák megismertetésében és elterjesztésében. Az Euronics hazai és nemzetközi szinten egyaránt arra törekszik, hogy élen járjon többek között az okos otthon (smart home) koncepciójának bemutatásában, és széles rétegekhez történő eljuttatásában.

Negyed század mérföldkövei

A veszprémi székhelyű Vöröskő Kft.-t 1989-ben alapították, tulajdonosai magyar magánszemélyek.
– Az elmúlt két és fél évtizedben a cég minden üzleti évét pozitív eredménnyel zárta.

A vállalat 2001-ben csatlakozott az Euronics International Ltd. nemzetközi beszerzési társuláshoz.
– A szervezet égisze alatt a Vöröskő Kft. használja a márkanevet, a vele járó know-how-t, és részt vesz a nemzetközi akciókban is.

A kezdetben kizárólag a Dunántúlon tevékenykedő áruházlánc az 1990-es évek végén „átlépte a Dunát”, és Kelet-Magyarországon is megnyitotta első üzleteit.
– Az expanzió ma is folyamatos, az idén megnyitott, illetve nyitás előtt álló négy üzlet kivétel nélkül a keleti megyékben található.

2011-ben az Euronics megjelenik a fővárosban a nagy alapterületű áruház-koncepcióval, ezzel új dimenzióba helyezve budapesti jelenlétét.

2014 eleje óta a Vöröskő Kft. Magyarországon kizárólagos joggal használja az Euronics márkanevet.

Az Euronics intenzív fejlesztésbe kezd az online értékesítési csatornákon.
– Megújuló, mobiltelefonra is optimalizált webes felületek, az áruházakban elhelyezett WEB értékesítési pontok jelzik a folyamat kezdetét, amelynek célja a hazai internetes kereskedelem meghatározó szereplőjévé válni.

Kapcsolódó cikkeink