Rekordévet zárt tavaly Eger turizmusa
Eger turizmusa tavaly ismét rekordévet zárt: a vendégéjszakák száma közel 5,5 százalékkal bővült az előző évhez képest – közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel.
Habis László tájékoztatása szerint 2018-ban mintegy 666 ezer vendégéjszakát regisztráltak a hevesi megyeszékhelyen, ez több mint 34 ezerrel haladta meg a 2017. évi adatot.
A bővülés 2013 óta töretlen, öt év alatt 64 százalékos – húzta alá. Hozzátette, hogy ez idő alatt az egy látogató által eltöltött átlagos vendégéjszaka szám 2,3-ról 2,9-re emelkedett.
Ismertette, hogy a szállodák 54 százalékot meghaladó arányban részesültek a tavalyi teljesítményből, ám az egyéb szálláshelyek mennyisége és jelentősége is növekvő: ma már több mint 530 nyilvántartott szálláshely működik a városban.
A vendégforgalmon belül a külföldiek aránya 2018-ban 30 százalék körül volt. A lengyel vendégek 35 százalékkal részesedtek a külföldiek között, emellett növekedést sikerült elérni a cseh relációban, valamint az Ázsiából, Észak-Amerikából érkező vendégek körében.
A mutatókból kiderül, hogy Eger az év minden időszakában vonzó utazási célpont.
A tavalyi év után csaknem 240 millió forint idegenforgalmi adó folyt be a városhoz, 2017-ben 226 millió forint volt ez az összeg.
A polgármester szerint a sikerhez nagyban hozzájárult, hogy 2018-ban útjára indult Eger önálló turisztikai honlapja, a visiteger.com, amely négy nyelven ad hasznos és naprakész információt az érdeklődőknek a városról, a látnivalókról, programokról, akár személyre szabott ajánlatokat nyújt. Eger megtalálható jelentős nemzetközi portálokon is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Minden idők legsikeresebb turisztikai éve volt 2024 Romániában
Minden idők legsikeresebb turisztikai éve volt 2024 Romániában – közölte…
Tovább olvasom >Horvát kormányfő: az árak versenyképessége döntő tényezővé válik a turizmus pozitív trendjének fenntartásában
Az árak versenyképessége döntő tényezővé válik a horvát turizmus pozitív…
Tovább olvasom >További cikkeink
Pedig elvben csak egy névnap! – A nap képe
Elképesztő mennyiségben készülnek termékek Valentin-napra, pedig másnap már nem is…
Tovább olvasom >És te csak pakolod kifelé – A nap videója
Amikor banánt veszel a hiperben, eszedbe sem jut, hogy azokat…
Tovább olvasom >