Rekordbővülést ért el a belföldi e-kereskedelem egy felmérés szerint
A koronavírusnak köszönhetően rekordmértékű, éves összevetésben 34,8 százalékos bővülést, bruttó 355 milliárd forintos forgalmat ért el a belföldi e-kereskedelem az első 6 hónapban – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu kutatásából.
A koronavírus hatását mutatja, hogy az első fél éven belül nagyobbrészt a második negyedévhez köthető az e-kereskedelem növekedése. Bár az első három hónap bővülése is jelentős, 20 százalék feletti, a következő időszak ehhez képest is több mint kétszeres, 47 százalékos növekedést hozott – írták. A kereslet nagy része a hagyományos üzletekből került át az online térbe, de az internetes vásárlást hajtotta a digitális oktatás, és a távmunka térnyerése is. Utóbbiak eredménye a számítástechnikai eszközök iránti kereslet 50 százalékot meghaladó növekedése. A webáruházak összesített forgalma alapján ugyanakkor az élelmiszerek, a drogériai és háztartási cikkek forgalma ennél is nagyobb mértékben, 84 százalékkal ugrott meg, de az otthoni, kerti és barkácstermékek is az átalakulás nyertesének számítanak 54 százalékos bővüléssel. A közlemény szerint a második negyedévben visszafogottabb költekezés várható. A rendkívüli intézkedések megszüntetése már nyáron visszavetette a vásárlási kedvet, így a GKI Digital a harmadik negyedévben már nem vár kiugró eredményeket az online kiskereskedelemben. A forgalom további alakulása ugyanakkor függ a koronavírus második hullámának erősségétől, és a kormányzati intézkedésektől, így a korlátozások újbóli bevezetése akár váratlan fordulatokat is hozhat még idén – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
2022-ben is az Euronics lett a legnagyobb 100%-ban magyar tulajdonú online kereskedő
Közzétette a Magyarországon működő legnagyobb forgalmú online kereskedők friss ranglistáját…
Tovább olvasom >Egyre szűkülő kiszállítási időablakok a webshopoknál
A vásárlók számára egyre fontosabb a rugalmas kézbesítés lehetősége. Az aznapi…
Tovább olvasom >Előnyösebb lehet a termékelhelyezés a hagyományos reklámnál egy kutatás szerint
A brit fogyasztók többsége (59%) szívesebben néz termékelhelyezést is tartalmazó…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >Kormányszóvivő: június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt…
Tovább olvasom >Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon,…
Tovább olvasom >