Rekord vendégszámmal zárt az idén 15 éves Business Days Játszótere
Az idei 15 éves Business Days Játszóterét bezártuk. Nagyon komoly témákkal foglalkoztunk a homokozóban ülve, mégis egyike volt a legjobb hangulatú találkozóknak. Az öt napra közel 900 (!) vendég regisztrált, ami rekord a Business Days történetében.

A Business Days az FMCG-piac legnagyobb független szakmai konferenciája
Az előadások nagyon tartalmasak, a kerekasztalok nagyon őszinték, a hozzászólások bátrak, a megnyilvánulások szeretetteljesek voltak. Mindenkiből áradt az „együtt mindenkiért” szellemiség, amelyet őszinte vélemények sora tud a legjobban kifejezni, mint például: „itt Tapolcán olyan, mintha egy burokban lennénk most együtt”.
Jó volt együtt lenni, jó volt panaszkodni egymás vállán, és hallani, hogy mindenkinek alapvetően most ugyanazok a problémái. Jó volt együtt nevetni, és az előadásokban, kerekasztalokban olykor humorral túllendülni egy-egy nehéz kérdésen. Az esti rendezvényeken pedig kicsit kiengedni a gőzt, és átbeszélni a hallottakat.

A tapolcai ötnapos szakmai találkozó a Trade magazin éves legfontosabb rendezvénye
Mindenről volt szó a konferencián, ami a mai gazdasági életben kihívásként velünk van, semmit nem kendőztek el az előadók és kerekasztal-résztvevők – nem is lehetett volna, hiszen a legmagasabb szinteken képviselték vállalataikat és álláspontjaikat. Az érdeklődést mi sem jellemzi jobban, mint hogy többször este 7 órakor is tele volt a konferenciaterem, és a létszám rekordot döntött mindennap!

Az idei konferenciára közel 900 vendég regisztrált
Jó lett volna könnyedebb témákkal ünnepelni a 15 éves szülinapját a konferenciának, de az élet máshogy alakította. Nagy megtiszteltetés volt, hogy Dr. Nagy István miniszterúr személyesen egy jubileumi oklevéllel köszönte meg, hogy ennyi éve az FMCG-piac szolgálatában állva szervezzük a szakma legnagyobb független találkozóját termelők, gyártók, kereskedők, vendéglátóiparosok és szolgáltatók számára, évente egyszer, egy fedél alá hozva a teljes ágazatot. Igyekszünk méltók lenni a kitüntetésre a következő 15 évben is!

A Business Days konferencia 15 éves jubileumához dr. Nagy István agrárminiszterúr kitüntető oklevéllel gratulált. Az elismerést Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője vette át
Ugyanakkor nem csak mi kaptunk elismerést. Hagyományainkhoz híven, minden nap voltak díjátadók, ünneplések – amelyekről bővebben is számot adunk majd a Business Days beszámolói kapcsán, gratulálva ismét minden díjazottnak, ünnepeltnek!
De most nem könnyű hónapok, vagy akár évek előtt áll az egész FMCG-piac. A konferencia optimista, realista és pesszimista szcenáriókat vázolt fel mindenki elé a következőkre. Mire a Business Days részletes beszámolóját lehet majd olvasni a következő 11., illetve 12-01. számban, valamelyikben már benne leszünk… De bárhogy is lesz, 2023. szeptember 25-29. között biztosan találkozunk a következőn, és alaposan átbeszéljük, mi történt, amióta utoljára láttuk egymást!

Az idei Trade Játszóteret bezártuk, de jövőre, 2023. szeptember 25-29. között egy új, aktuális témával nyitjuk újra!
Ezúton is köszönjük minden támogatónknak, előadónknak, kerekasztal-résztvevőnknek, vendégünknek, hogy velünk volt 2022-ben! Mindenkit visszavárunk 2023-ban egy következő, új témára épített találkozón!

Köszönjük a partnereink támogatását!
Kapcsolódó cikkeink
Alumínium csillogás a márkaépítésben
Fenntarthatósággal kapcsolatos aktuális kérdéseket járták körbe a Magyar Marketing Szövetség…
Tovább olvasom >Korunk hősei
Újra meghirdeti a HoReCa Hősök pályázatot a Magyar Marketing Szövetség…
Tovább olvasom >Korunk hősei
Újra meghirdeti a HoReCa Hősök pályázatot a Magyar Marketing Szövetség HoReCa és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >