Rekord terményt hozott idén az Élelmiszer-lavina

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 11. 20. 11:24

Több mint 13 ezer nehéz sorsú emberen segített idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. A résztvevő 37 önkormányzat és civil szervezet földjein összesen csaknem 170 tonna egészséges élelmiszernövényt termesztettek, több mint ezer ember aktív bevonásával.

lavina1

Az Élelmiszerlavina program lényege, hogy a Syngenta által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők helyben – szakmai felügyelettel – burgonyát, zöldborsót, csemegekukoricát, karfiolt, vöröshagymát, fejeskáposztát, paprikát termesztettek, majd ezt odaadták a környéken élő időseknek, rászorulóknak, fogyatékkal élőknek, szociális intézményeknek, mondta Cseh Balázs.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke hangsúlyozta: minden szempontból rekordot jelentett az Élelmiszerlavina történetében az idei év. A jótékonysági kezdeményezés révén 2014-ben 37 önkormányzat és civil szervezet kapott több millió forint értékű vetőmagot, amelyeket összesen 67 hektárnyi termőföldbe vetettek el tavasszal. A támogatottak hátrányos helyzetű országrészekből kerülnek ki, olyan települések is szerepelnek a nyertesek között, ahol már generációk nőttek fel úgy, hogy nem ismerik a mezőgazdasági művelést.

A program révén idén csaknem 170 tonna termény került nehéz sorsú emberekhez, mondta Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója. Az Élelmiszerlavina ebben az évben 13 ezer emberen segített, a mezőgazdasági munkákba a településeken több mint ezer embert vontak be a pályázók.

– A program fontos hozadéka a kézzelfogható segítségen túl az is, hogy a benne tevékenykedők megtanulhatják, hogy a saját kertjüket hogyan hasznosítsák, s ezáltal vissza-találjanak a munka világába. Nagyon fontos lenne, hogy a jelenleg kihasználatlan kiskertekben ismét egészséges élelmiszernövények termesztésébe kezdjenek a családok, az Élelmiszerlavina ezt a célt is szolgálja – tette hozzá Czigány Tibor.

Az 1400 lelkes, a programban másodszor részt vevő Biri község földjein rekordmenny-ségű élelmiszernövényt termesztettek, így a szabolcsi település szinte minden hátrányos helyzetű lakójának bőségesen jutott a javakból. Almási Katalin polgármester elmondta: burgonyát, csemegekukoricát, hagymát, fejeskáposztát termesztettek. Burgonyából például több mint 11 tonnát szedtek fel. A programhoz a településen élő idősek jelképes 10 forintért felajánlották saját földjeiket, így ott is zajlott a munka. Mint megtudtuk: első körben a nagycsaládok, egyedül élők, nyugdíjasok kaptak csomagot, de jutott a gyerekek nyári konyhájára is.

A támogatásra először pályázott a szentesi Együtt Nagycsaládosok Egyesülete. Vas Judit, a projekt koordinátora elmondta: több mint négy tonna terményt takarítottak be a programhoz csatlakozó családok. A mezőgazdasági munkában nem csupán azok a családok vettek részt, akiknek a földterületén történik a termelés, hanem a többi nagycsalád tagjai is. A szakember útmutatásával elindított a munkába már a legkisebbeket is bevonták, volt olyan család, amelynek tíz gyermeke segített szüleinek a kertben. A civil szervezet pályázata révén 134 ember tudott önmagán segíteni ily módon.

Az Élelmiszerlavina ezen ága most véget ért, ám a következő hetekben az program másik ágán – magyarországi vállatok összefogásával – több mint ötezer nehéz sorsú ember kap tartós élelmiszerekből álló csomagot.

Kapcsolódó cikkeink